2024. április 20., szombat

Nem drágul meg a kommunális szolgáltatás

A városi képviselő-testület elfogadta a közvállalatok működési tervét

A szabadkai városi képviselő-testület tegnap tartotta meg sorrendben 18. rendes ülését, amelynek fókuszában ezúttal a közvállalatok, valamint a városi alapítású kft.-k működése állt. Az ülés 15 napirendi pontja közül 14 ezekre vonatkozott, és ezeket összevonva vitatták meg. A vita során mind a hatalmi koalíció, mind pedig az ellenzék több tagja is felszólalt. A felek üdvözölték azt, hogy a közvállalatok éves programját már januárban sikerült a képviselő-testületi ülés napirendjére tűzni, azonban míg a hatalmi koalíció képviselői egyértelműen pozitívan értékelték a terveket, az ellenzék részéről több kritika is felmerült. A közvállalatok éves programját mindezek mellett elfogadta a testület.

Veljko Vojnić, a Szerb Haladó Párt képviselői csoportjának vezetője a médiának adott nyilatkozatában két közvállalatra helyezte a hangsúlyt.

– A közvállalataink éves költségvetése összesen megközelítőleg 6,4 milliárd dinár. A tevékenységüket legnagyobb részt saját pénzeszközeikből valósítják meg, azonban a város támogatására is számíthatnak. A támogatásra leginkább a Subotica-trans Közúti Utasszállító Közvállalat és a Szabadkai Piacok Kommunális Közvállalat szorult rá, mivel a szolgáltatásaikat szinten kell tartaniuk, ugyanakkor elsősorban a koronavírus okozta járvány következtében kevesebb felhasználójuk van. A Subotica-trans az egyetlen olyan közvállalatunk, amely veszteséggel zárta a 2021-es évet, de látni kell, hogy az utasok száma csökkent, és a cégnek a nem kifizetődő járatokat is fenn kell tartania a polgárok érdekében. A Szabadkai Piacok esetében úgy gondolom, hogy a támogatásukkal egyrészt a mezőgazdasági termelőknek segítünk, másrészt az alacsony fizetésekből, nyugdíjakból élőknek, akiknek a piacok adnak lehetőséget, hogy kedvezményes áron jussanak élelmiszerekhez – fogalmazott Veljko Vojnić, aki azt is hozzátette, hogy a közvállalatok terveiben nem szerepel a szolgáltatásaik árának emelése, ugyanakkor azt is kifejtette, hogy a közvállalatok a jövőben az éves bevételük eddigi 70 százaléka helyett annak ötven százalékát fizetik be a városi büdzsébe.

Miroslav Milojević, Szabadka Polgári Mozgalma frakcióvezetője szerint a városban egyetlen közvállalatnak kellene lennie.

– A közvállalatainkat három csoportra osztottam, és ezek közül az egyiket azok a közvállalatok alkotják, amelyek monopolhelyzetben vannak, mégis részesülnek városi költségvetési eszközökből. Ezek közül kiemelném a Regionális Hulladéktároló Kft.-t. A hulladékgazdálkodással foglalkozó cégek világszerte haszonnal tudnak működni. Az ülésen elhangzott, hogy a vállalatnak sikerült új szállítójárműveket beszereznie, és bízom abban, hogy ezzel lehetővé válik, hogy a cég haszonnal tudjon működni, és a jövőben nem szorul rá a város támogatására. Szabadka Polgári Mozgalma azt szeretné elérni, hogy a városban egy közvállalat legyen, amivel az önkormányzat rengeteg pénzt tudna megspórolni – mondta a képviselő.

Nágel János, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselőcsoportjának vezetője a kommunális fejlesztésekre hívta fel a figyelmet.

– A VMSZ frakciója támogatta a közvállalatok éves programját, mert úgy gondoljuk, hogy azokat alaposan és jól kidolgozták, valamint ezen programok alapján a szabadkaiak alapvető szükségletei biztosítottak lesznek. Jelentős eszközökről van szó, hisz a 6,4 milliárd dinár megközelíti a város éves költségvetését. Ezek a programok a szükséges fejlesztések megvalósulását is magukban foglalják. A fejlesztéseket nem az áremelésnek köszönhetően tudják megvalósítani, hanem a kapacitásaik és a szolgáltatásaik palettájának bővítéséből kifolyólag. A fejlesztésekben mindig az élen jár a Szabadkai Gázművek Kommunális Közvállalat, amely évről évre bővíti kapacitásait. Tavaly tíz kilométerrel bővítette a gázhálózatot, az idén viszont a tervek szerint 13,5 kilométerrel fogják, emellett a fogyasztók száma is folyamatosan emelkedik, tavaly 350-nel, az idén pedig ötszázzal – mondta Nágel János.