2024. április 18., csütörtök

Várja növendékeit a Paulinum

Arra összpontosítunk, hogy a tanulóink megállják a helyüket a jövőben is

A Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Kollégium a Szabadkai Egyházmegye oktatási és nevelési intézménye, melynek névadója és védőszentje Szent Pál apostol. Az iskola klasszikus irányzatú nyelvi gimnázium. Mindenekelőtt a teológiai és a filozófiai tanulmányokra összpontosít, mellettük a klasszikus nyelvekre és történelemre készíti fel diákjait. A gimnáziumban folyó oktatás és nevelés célja a tanulók intellektuális nevelése, az új ismeretek elsajátítása és gyakorlatba való átültetése. Kutatói készség fejlesztése, valamit az önálló tanulási lehetőség. A kollégiumban hangsúlyt kap az erkölcsi ismeretek elsajátítása és a lelki formálódás. A Paulinumba nem csak papságra készülők iratkozhatnak be. A papság képzése a teológiai egyetemeken és a papnevelő intézetekben történik. A gimnáziumban inkább csak hivatásápolás történik, vagyis segítségére van azoknak, akik az érettségi vizsga után úgy döntenek, hogy a későbbiekben a papi pályára szeretnének készülni. Akik tanulmányaikat az érettségi után valamely más egyetemen kívánják folytatni, gond nélkül felvételizhetnek, hiszen az intézményben jó alapokat kapnak a további tanulmányok folytatásához.

A Paulinum tanmenete és tanrendje alkalmazkodik az általános gimnáziumok tanmenetéhez. Az iskola kétnyelvű és négy tagozata van. A vegyes tannyelvű osztályokban az órák alkalmával magyar és horvát nyelven párhuzamosan folyik az oktatás. Fő tantárgyai: a magyar nyelv és horvát (mint anyanyelvek), hittan, latin és a német nyelv, valamint a történelem. Ezenfelül pedig a filozófia, pszichológia, szociológia, földrajz, matematika, fizika, kémia, biológia, informatika, angol, zeneművészet és képzőművészet. A negyedik osztály végén a fő tantárgyakból a tanulók írásbeli és szóbeli érettségi vizsgát tesznek. Az intézmény számítógépes helységet alakított ki, audiovizuális termet rendezett be, tornateremmel bővült, gazdagította könyvtárának állományát, új hangszereket vásárolt, sőt egy orgonát is kapottAz oktatás mindig délelőtt folyik, délután pedig számos lehetőség van a szabadidő kitöltésére, mint például sportra (foci, kosárlabda, röplabda, kézilabda, tenisz, konditerem), művészeti szakkörben való részvételre (zene, rajz, festészet stb.), közös társasjátékokra és gyakorlatokra. A gimnáziumba való beiratkozás jelenti egyben a kollégiumba való beiratkozást is. Ennek előnye, hogy minden, ami az iskolához szükséges, egy épületben található. Ettől eltérően természetesen otthonról is utazhatnak a diákok. A kollégiumban lakók ellátása természetesen díjtalan, mi több, ahogy tudják, úgy támogatják őket akár tanszerekkel, akár belföldi vagy külföldi kirándulásokkal.

– Mi elsősorban azokat a tanulókat várjuk, akik egyházi szolgálatot választanának. Ha valaki pap, diakónus, karitatív vagy adminisztratív munkás, kántor, vagy akár kórusvezető szeretne lenni, bátran jelentkezzen. Nálunk felvételi vizsga nincs. A tanuló 6.-7.-8. osztály tanulmányi eredményének az összegét és a kis érettségijének a pontszámát vesszük figyelembe, valamint az ajánlólevelet. Az ajánlás lehet plébánostól, káplántól, hitoktatótól vagy kántortól is, aki ismeri, aki mégiscsak tud valamit a gyerekről és az ambíciójáról – emelte ki Miocs József, a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Kollégium igazgató-rektora. Mint hozzátette, az okmányok és az ajánlólevél felmutatása után egy beszélgetés következik a diákkal, aki ha eleget tesz a követelményeknek, sikeres lesz a gimnáziumba való bejutása.

Miocs József (Fotó: Gergely Árpád)

Miocs József (Fotó: Gergely Árpád)

– A Paulinumban nagyon jó alapokat kapnak a növendékeink, mert a szaktanárok szívből, szeretetből tanítanak. Ez az egyedüli olyan iskola, amely tényleg a nagy múltra, a keresztény értékekre és az erkölcsre mutat rá. Mindenekelőtt arra összpontosít, hogy a tanulóink megállják a helyüket a jövőben is. A negyedik év végén utasításokat, ajánlatokat adunk, segítő kezet nyújtunk, ugyanis sok kapcsolatunk van, különösen az egyházi alapítású egyetemekkel, főiskolákkal. A gimnázium már sok jeles személyiséget készített fel hivatására: közismert hitoktatókat, kántorokat, missziósokat, tanárokat, orvosokat, jogászokat, újságírókat, diplomatákat – hangsúlyozta a rektor úr.

A beiratkozással kapcsolatos további információkat és tudnivalókat az érdeklődők megtalálhatják az iskola és kollégium honlapján (www.paulinum.edu.rs), feltehetik kérdéseiket a 024-555-340-es telefonszámon, valamint útbaigazítást kaphatnak a helybeli plébánosnál, hitoktatónál, illetve az intézmény igazgatóságán, melyet mindenkor meglátogathatnak.

Nyitókép: Miocs József (Fotó: Gergely Árpád)