2024. április 16., kedd

Szerbiában regisztrálták az első fluronos esetet

Az egész régióban, de Európában is rekordot döntött az koronavírus omikron variánsával fertőzöttek száma.

A Szerbiai RTV esti műsorának vendégei úgy vélik, hogy a járványügyi intézkedésekkel és tömeges védőoltással meg lehet állítani a járványt. Verica Jovanović, a Batut Közegészségügyi Intézet igazgatója elmondta, hogy Szerbiában regisztrálták az első fluron-esetet, vagyis az influenzavírus és a koronavírus egyidejű jelenlétét.

Kiemelte, hogy nehéz megkülönböztetni a koronavírus és az influenzavírus kórképét. „Influenzaszezon és koronavírus járvány van, így az intézkedések enyhítése miatt történhetett ez meg”, mondta Jovanović, aki szerint a védőoltás az egyetlen út, ami valóban hozzájárulhat a járvány terjedésének megállításához.

Elmondta, hogy eddig több mint nyolcmillió adag koronavírus elleni védőltást adtak be Szerbiában. Hozzátette, hogy az elmúlt hónapokban enyhén emelkedett a 25 és 40 év közöttiek oltottsága.

Branislav Tiodorović epidemiológus a műsorban úgy fogalmazott, hogy az ötjegyű esetszám „viselkedésünk” következménye. „A Covid-rendelőkben nagyrészt még mindig fiatalabbak jelentkeznek, de érkeznek középkorúak is. Ők voltak a tereken, a különböző ünnepségeken” – mondta Tiodorović.

Becslése szerint a hullám csúcspontja február elején várható.