2024. április 19., péntek

Jól teljesített a tesztjárat

Másfél hónap múlva beindulhat az utasforgalom Belgrád és Újvidék között

181 kilométeres óránkénti sebességet ért el a pénteki tesztvezetés alkalmával a német gyorsvonat az Újvidék–Belgrád szakaszon, tette közzé Instagram-profilján (buducnostsrbijeav) Aleksandar Vučić államfő, aki a helyszínen tekintette meg az első utat. A Belgrád–Budapest gyorsvasút részét képező, teljesen elkészült szakaszt maximum 200 kilométeres óránkénti sebesség elérésére tervezték. Az államfő a következőket írta: megdöntöttük a szerb vasúti közlekedés rekordját, 181-gyel haladt a vonat Belgrád és Újvidék között. Hozzátette, mindez olyan eredménynek számít, amit az utókornak hagyunk magunk mögött, s rendkívül boldog, hogy sikerül látni a befektetett munka eredményeit.

Fotó: Beta

Fotó: Beta

A köztársasági elnök Inđiján járt a felújított vasútállomáson, ahol Đurđica Zagorac állomásvezetővel megtekintette az új épületet, s a vezető új munkakörülményeit is. Vučić elmondta, egy újabb oka van arra, hogy büszke legyen az országra, s az Instagramon megosztotta az új állomáson készült felvételeket is.

A szabályoknak megfelelően január 2-án kezdődött el az Újvidék–Belgrád szakasznak a tesztelése, előbb erre a célra szolgáló megfelelő vasúti berendezésekkel, mérőeszközökkel, majd pénteken vonattal is. A bejelentések szerint az utasforgalom márciusban veszi kezdetét a két nagyváros között.