2024. április 20., szombat
DAKAR-RALI

Az elektromos autó mindenkinél gyorsabb?

Pénteken véget ért a 44. Dakar-rali, a harmadik olyan, aminek Afrika és Dél-Amerika után már Szaúd-Arábia adott otthont. A két legnagyobb figyelmet kapó kategóriában, a motoroknál és az autóknál egyaránt sokesélyes küzdelem zajlott. A kétkerekűeknél, mint arra az előző években is többször volt példa, ezúttal is végig közel maradt egymáshoz az élmezőny, s végül a Honda kétéves uralmát megszakítva a KTM visszatért az élre Sam Sunderland révén, aki többek között saját sógorával, a yamahás Adrien van Beverennel harcolt a végsőkig. A brit a díjátadó után azt mondta, nem is a tizenkét versenynap, hanem a befutó pillanata volt számára a legnehezebb. „Amikor beértem, idegtépő volt az a tízperces várakozás, amíg nem közölték velem, hogy én győztem. Ez még az első győzelmemnél is jobb érzés, hiszen öt hosszú évet kellett várnom azóta.”

Az autóknál nem lett ugyan ennyire feszült a végjáték, hiszen Nasszer al-Attijah már korábban kényelmes előnyt épített ki, ám az egész verseny során látható volt, hogy három gyártó, a Toyota, a Prodrive és az elektromos autójával a Dakaron most debütáló Audi hasonló szintén állnak, és egyaránt képesek a szakaszgyőzelemre. A katari versenyző – akinek egyébként agyaggalamb-lövészetben olimpiai bronzérme is van 2012-ből – már negyedszer nyerte meg a Dakart, ezzel beérte az örökranglista második helyén Ari Vatanent, és már csak Stéphane Peterhansel nyolc sikere magasodik előtte. Al-Attijah úgy értékelt, kissé furcsa volt számára az üldözött szerepe, hiszen a teljes két hét során az előnyét kellett beosztania, ellenben az előző néhány évvel, amikor a Minik üldözőjeként végig a határon kellett autóznia. A Toyotánál persze elégedetten nyugtázták az eredményt, hiszen az első mellett a harmadik hely is az övék lett az először dobogós, de már évek óta remeklő Jazid Al-Radzshi révén, s elismerték, a szabályváltozásoknak köszönhetik, hogy maguk mögött hagyhatták a múlt problémáit, a temérdek defektet. Sébastien Loebnek hatodik nekifutásra sem sikerült megnyernie a Dakart, 2017-hez hasonlóan most is második lett, ennek ellenére nem csalódott. „A mai élmezőnyben az autók nagyon közel vannak egymáshoz, a csapatok mind magas teljesítményt nyújtanak, és sokkal többen csatáznak a legjobb helyezésekért, mint a korábbi érákban. Emiatt nehéz sok időt hozni másokon, különösen ha valaki olyan tökéletes ralit produkál, mint Nasszer. Szerintem ennél többet nem tehettünk volna, és nincs miért szégyenkeznünk” – mondta Loeb, akinek nincs ideje lazítani, hiszen visszatér a rali-világbajnokságra, és ezen a héten már a Monte-Carlo Ralin lesz jelenése új csapatával, a Forddal. A brit Prodrive-nak valóban nincs oka bánkódni, hiszen csupán második Dakarján 2. és 4. helyen végzett Loebbel és Orlando Terranovával, ám a gyártót vezető David Richards máris aggodalmas jövőképet festett a Dakar számára, méghozzá az Audi miatt. A német márka hosszú idő után ambiciózus tervekkel tért vissza a versenyre, egyedi elektromos hajtású autói pedig a tizenkét szakaszból négyet is megnyertek. A végső győzelemre ugyan hamar elszállt az esélyük, Peterhansel a kitört futómű miatt veszítette el már az első napon az esélyét, a navigációs gondokba keveredő Mattias Ekström és Carlos Sainz pedig végül a 9. és a 12. helyen zártak, ám a rivális máris attól tart, jövőre az Audi dominanciája unalomba fullaszthatja a versenyt. „Az tisztán látszott, hogy az idei év köztük és a Toyota között fog eldőlni, de mindenki tudja, hogy az Audi már most is sokkal gyorsabb mindannyiunknál – mondta Richards a Prodrive részéről. – Meg kell találnunk a módját annak, hogy kiegyenlített maradjon a küzdelem, és az FIA-nak nehéz dolga van a szabályozással, amikor ilyen új technológiák érkeznek. Ám ha nem sikerül, akkor az Audi megöli a sportot. A teljesítményük egészen más szintet képvisel, pedig 200 kilogrammal nehezebb az autójuk, de még így is sokkal gyorsabb. A megbízhatósági gondjaik nélkül már idén is könnyedén, egy óra előnnyel nyertek volna.”

A környezettudatos technológiák használatában az Audi nincs egyedül, hiszen maga a Prodrive is bioüzemanyaggal versenyzett, és ott a hidrogénhajtású Peugeot is, amely Cyril Despres-vel most a 19. lett, de a következő években szintén az élmezőnybe készül. Úgy tűnik, az alternatív hajtású járművek hamarosan nyílt harcban tudják majd felülmúlni a belső égésű, fosszilis üzemanyaggal hajtott technológiát, az egyértelmű jele lesz annak, hogy új korszak köszöntött be az autó-motor sportokban.