2024. április 19., péntek
SZÓFIGYELŐ

Sárlerázó

A vajdasági magyar nyelvhasználatban néhány évvel ezelőtt bukkant fel a sárlerázó főnév: Három és fél kilométer nyári út rendezésére és 10 sárlerázó építésére a helyi Önkormányzat idén mintegy 62 millió dinárt különített el. – Vuk Radojević titkár elmondta, hogy összesen 420 millió dinárt fordítottak az 5 ezer sárlerázó és a 60 ezer méter nyári út felújítására. – A helyi közösség tavaly márciusban pályázati eszközökhöz jutott az Almás és a Petőfi Sándor utcákba vezető dűlőutakon 100-100 méter hoszszú sárlerázó építésére. – Azt kellett eldönteni, melyek legyenek azok az utak, amelyek végén, 100–200 méter hosszan aszfaltozott sárlerázó épül. – Hol és mikor épülnének ezek a sárlerázók? – Ádám István tanácselnök a téma fontossága és a záros határidő miatt a már bejelentett pénzügyi jelentések, munkaprogram és az IPA-pályázattal kapcsolatos ügyről való tájékoztató napirendre tűzése helyett a dűlőúti sárlerázók építésével megbízandó kivitelező kiválasztását tűzte csak napirendre. – Természetesen ezen kívül fogunk még néhány sárlerázót építeni. – Most a sárlerázót kell rendbe tenni.

Miről is van szó? A sárlerázó egy kategorizálatlan útnak magasabb kategóriájú közúthoz való csatlakozása előtti terület, amely úgy van kialakítva, hogy minden olyan szennyeződést eltávolítson a járművekből, amelyek a közútra jutva veszélyeztetnék a közlekedés biztonságát. A sárlerázó lehet köves út, rács stb. A cél az, hogy amikor a mezőgazdasági járművek a földes úton lejönnek a szántóföldről, ne szennyezzék be az utat. Elsősorban a kerekekre és a jármű aljára tapadt sarat kell lerázatni, hogy ne kerüljön a közútra.

Olykor melléknév a sárlerázó, leginkább a szakasz főnév jelzőjeként jelenik meg: Már több éve minden földút végén 50 vagy 100 méter hoszszan tört, zúzalékos követ szórunk le, tehát sárlerázó szakaszt építünk ki. – Felszereltek egy víztisztító berendezést az artézi kúton, leaszfaltozták a gyógyszertár előtti parkolót, újabb sárlerázó szakaszok kerültek a földes utakra, ... – A közelmúltban sikerült ily módon rendbe tenni a Njegos utcát, valamint sárlerázó szakaszt alakítottak ki a Verbászi út végén. – Mind a két pályázat a „sárlerázó” köves útszakaszok kiépítését foglalja magába. – A törökbecsei földművesek hamarosan használatba vehetik a két újonnan kiépített sárlerázó utat.

A médiának egy része rázóutakról tudósít: Rázóutakat építenek Törökbecsén – Terveiben szerepel rázóutak építése is, hogy a traktorok ne hordják rá a sarat a közutakra.