2022. május 23., hétfő

Vasárnap délután

Amikor alig nyeltük le a vasárnapi ebédet és megint elhangzott, hogy akkor délután mit csinálunk és kivel játszunk, már égnek állt a hajam. Mintha állandóan program kellene ezeknek a gyerekeknek, én nem is értem. Nem úgy emlékszem, hogy az én szüleim minden napra játszótársat szereztek volna nekem, pedig tizenkét éves koromig egyke voltam. Igazából nem is nagyon emlékszem, hogyan teltek a napjaim tízéves korom előtt. Azt tudom, hogy sokat játszottam az utcán a szomszéd kisfiúval, meg azzal a kislánnyal, akinek a nagymamája mellettünk lakott, de az biztos, hogy nem volt nagy felhajtás a játék körül. Az is lehet, hogy szerettem egyedül játszani, sőt biztos, vagy legalábbis el tudtam magam szórakoztatni akkor is, ha nem voltak körülöttem gyerekek. És akkoriban még tévézni sem nagyon lehetett. Nekünk egy készülékünk volt, és abban igazán kevés műsor érdekelt engem, úgyhogy nem emlékszem, hogy bármikor magamtól bekapcsoltam volna.

A mai gyerekeknek valahogy állandóan szórakoztatás kell. Ahhoz szoktattuk őket, hogy mindig van valamilyen program, mindig megyünk valahová, jön valaki, csinálunk valamit, kitalálunk valami szórakoztatót. Persze ez nem csak a mi problémánk, ilyen a mostani társadalmunk. Elhitette velünk, hogy folyton aktívnak kell lennünk, mindent látnunk kell, mindenhová el kell utaznunk, állatkertbe, élményfürdőbe, játszóházba kell mennünk, mert különben unalmas az életünk.

(Illusztráció – Pixabay.com)

A megnyugvás, az olvasás és minden olyan tevékenység, amelytől nem megy fel az adrenalinunk, már nem is érdekes. Pedig milyen jó néha csak úgy mindenféle terv nélkül megélni egy délutánt, beleolvasni egy könyvbe, meginni egy jó kávét az ablak előtt és közben kifelé bámulni. Mondhatnák a gyerekeim, hogy ez felnőtteknek való program, ez unalmas, pedig hasonlót gyerekként is lehet művelni. Ha nincs betáblázva minden percük, akkor egy darabig biztosan unatkoznak, és látványosan kínlódnak, de ha átestünk ezen, akkor aztán ők is kezdik magukat jól érezni a bőrükben. Rájönnek, hogy ketten is tudnak játszani, sőt egyedül is, mert néha az is jólesik nekik, hogy valamit egyedül csináljanak. Megtörténik, hogy egyikük a Barbie babákkal szórakozik, otthont épít nekik, és hallom, ahogy beszélget velük, a másik pedig elővesz egy könyvet. Ha eljutunk eddig a lecsendesedésig, akkor én lehet, hogy átlapozom az újságot, vagy leveszem a polcról az éppen olvasott regényt, vagy csak úgy leülök a fotelbe egyet teázni, nem gondolni semmire, vagy megiszunk a férjemmel egy kávét és közben beszélgetünk.

Ritka, amikor mindezt megtehetjük, hiszen a legtöbb délután be van táblázva, de ez a legutóbbi vasárnap, ez az iskolakezdés előtti utolsó délután még ilyen lehetett.

Méltatlankodva fogadták, hogy sehova sem megyünk és senkit sem várunk hozzánk, de aztán mégis nagyon jól sikerült. Jól sikerült a nyugalom, mondhatnám viccesen, hiszen csak annyi történt, hogy végre nem történt semmi.