– Amióta autós lettem, nem igazán járok sehová sem gyalog. Mindenhová gyorsan odaérek, szabad vagyok, mint a madár – magyarázta nekem a zenekar gitárosa a próba után a stúdió előszobájában, ahol az egész zenekar ült.
Természetesen, a városi közlekedés volt a téma.
– Ne érts félre, én is imádom a vezetést meg az autókat, viszont az újvidéki csúcsforgalomtól, vezetési kultúrától meg a parkolóhiánytól égnek áll a hajam. Ezért gyalogolok, ha csak tehetem – magyaráztam.
– Na ja, a parklóproblémát aláírom én is. Egy időben egy órával a meló kezdete előtt kellett rendszeresen beérnem, hogy leparkoljam a kocsit a munkahelyemhez közel. Megtörtént, hogy fél órát kellett gyalogolnom a melóra a parkolótól egyszer, amikor késve indultam. Persze, hogy pont aznap volt egy fontos megbeszélésem pont a munkaidő kezdetekor – mesélte.
– Ezért jártam mindenhová kerékpárral – csatlakozott a másik gitáros. Mindenhol van kijelölt út, sokkal kevesebb a veszteglés, mint az autóban, ugyanakkor sokkal gyorsabb vagy, mint a gyalogosok.
– Ez igaz – szól közbe az énekes – ameddig bicajoztam, sohasem késtem. Viszont, több biciklit loptak el tőlem, mint amennyi szaloncukor van egy átlagos karácsonyfán. A lámpákról, kerekekről nem is beszélve. A fenébe is, egyszer megtörtént az is, hogy csak a zárat lopták le a drótszamárról! A szerencsétlen zárat! – nevetett fel.
– Ezek szerint buszozni kell – mondta a dobos.
– Szóban sem jöhet – vetette közbe az „autós" gitáros. A közlekedési közvállalat sohasem jelenti be, ha valamit változtat a vonalakon, sohasem számíthatsz rájuk, nem tudod, hogy mikor melyik vonalon késik... Arról meg ne is beszéljek, hogy hányszor zsebeltek ki gyerekként a buszon – emlékezett.
– Lehet, hogy Szabinak van igaza, a gyaloglással – mondta az énekes.
– Dehogy van igazam! – csattantam fel. – Fél nap is elmehet arra, hogy odaérjek mindenhová, arról nem is beszélve, hogy nyáron nem érdemes sehol sem levetni a lábbelit, vagy hogy kell lennie mindig a zsebedben egy pár tartalék zokninak. Elég kellemetlen érzés az, amikor valahol leveted a cipőd és te is úgy érzed, hogy mindjárt hanyatt kell esned – jegyeztem meg szomorúan.
– Tehát, akkor mindenki maradjon a fenekén, mert nem lehet normálisan közlekedni a városban?! – Kérdezte a dobos, már kissé ingerülten.
– Hülyék, teleportálnotok kell! – üvöltött be a stúdió tulajdonosa, aki egész idő alatt az ablak alatt hallgatta a mély diskurzust.
Igaza is van.
