2022. május 23., hétfő

Megemlékező programsorozat a razziáról

A Művelődési Központ szervezésében az idén is megemlékeznek a Vajdaság területén nyolcvan évvel ezelőtt történt atrocitásokról különféle előadásokkal és kiállításokkal, amelyeket január 20-a és 27-e között tartanak meg.

A hagyományosan Jeges csend címet viselő programsorozat egyedülálló módon emlékeztet a szörnyűségekre, egyúttal felelősségteljes társadalmat igyekszik kialakítani. A szervezők a programsorozat által szeretnének méltó módon megemlékezni, és a feledés homályától megmenteni a történelem ezen tragikus fejezeteit.

A szervezet Képzőművészeti szalonjában a Nyolcvan, az Ifjúsági Tribün helyiségeiben pedig a The Novi Sad Raid Mass Execution Sites című kiállításokat tekinthetik meg az érdeklődők január 20-a és 27-e között. A Család szoborcsoport emlékműnél vasárnap 12 órakor tartanak megemlékezést, majd január 24-én az Ifjúsági Tribünön 17 órai kezdettel dr. Gordana Todorić Eduárd Kon/Kiss/Sam/E.S. – egy (nem)irodalmi életrajz címmel tart előadást.

Január 25-én 13 órakor a Központ nagytermében megrendezik a 80 évvel később – az emlékezés jövője című előadást és panelbeszélgetést, melyen dr. Csősz László, a budapesti Magyar Nemzeti Levéltár történésze, Stephen Naron, a Yale egyetem Fortunoff Video Archive for Holocaust Testimonies Manuscripts & Archives gyűjteményének igazgatója, Petar Đurđev, a Városi Levéltár igazgatója, dr. Gerhard Baumgartner, a bécsi Dokumentum Központ igazgatója és Christian Wee, a Falstad Emlékközpont igazgatója vesz részt. Január 26-án 13 órai kezdettel az Ifjúsági Tribünön szemináriumot tartanak a levéltárosok, a múzeumi dolgozók a tanárok és könyvtárosok számára.