2024. március 28., csütörtök
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Újabb rekord a fertőzöttek számát tekintve

A kórházban elhelyezett páciensek száma növekszik, a súlyos állapotban lévőké azonban nem

Az országos járványjelentés szerint egy nap leforgása alatt 39.740 koronavírustesztet végeztek el, az esetszám 18.006 volt, így a pozitivitás aránya 45,3 százalék. Hivatalosan a vizsgált egy napban 26 Covid-páciens hunyt el, 13.124 a járvány kezdete óta; a halálozási arány 0,90 százalék. A kórházakban 2478 Covid-pácienst gyógykezelnek, közülük 109 szorul mesterséges lélegeztetésre.

Vajdaságban előző nap 1057 új fertőzést jegyeztek, Újvidéken 415-öt. Az aktív esetek száma a tartományban 24.299, a székvárosban 8682 – áll a Vajdasági Közegészségügyi Intézet jelentésében.

Vajdaságban tegnap minden diák számára véget ért a téli szünet, az általános iskolások visszatérhettek az iskolapadokba, hiszen számukra a jelenléti oktatást szervezik meg, a középiskolások viszont egy hét után a távoktatásról áttértek a kombinált modellre, így egyik nap jelenléti, másik nap távoktatásban vesznek részt. Szerbia egyéb térségében január 24-én ér véget a téli szünidő. Branko Ružić oktatási miniszter az SZRTV-nek azt mondta, hogy semmi nem teszi indokolttá a szünet meghosszabbítását, az alkalmazandó oktatási modellről pedig állítólag holnap dönthetnek. A járványügyi intézkedések iskolákban való felügyeletével megbízott munkacsoport alaposan körbejárja a járványmutatókat, és mint a korábbiakban is, igyekszik a lehető legfelelősségteljesebben dönteni – emelte ki a tárcavezető, aki szerint az úgynevezett szemafor-modell hatékonynak bizonyult.
Ružić úgy véli, hogy habár a járványmutatókra való tekintettel az aggodalom indokolt, semmi szükség pánikot kelteni. Év elejétől január 11-éig az összes szerbiai fertőzött 3 százaléka volt iskoláskorú – emelte ki Ružić. Mint hozzátette, a távoktatásra való általános áttérés lehetőségét esetleg akkor lenne indokolt megfontolni, ha kifejezettebbé válna az influenzavírus és a koronavírus egyidejű terjedése. Tekintettel a helyzetre, még a korábbiakhoz képest is nagyobb figyelmet fordítanak az általános járványügyi óvintézkedések betartatására az iskolákban – jegyezte meg a miniszter.

A GYERMEKORVOSOK ÓVATOSSÁGRA INTENEK
Ehhez képest a Szerbiai Gyermekorvosok Egyesülete tegnap közleményben kérte, hogy vagy odázzák el a második félév kezdetét, vagy a gyerekek ne vegyenek részt jelenléti oktatásban. A koronavírus omikron-variánsa a korábbi variánsokhoz képest gyorsabban terjed, így több embert fertőz meg, beleértve a gyerekeket is – teszik hozzá.
– Egyesületünk a járvány kezdete óta azon az állásponton van, hogy amíg csak lehet, a jelenléti oktatásnak kellene prioritást élveznie. Tekintettel azonban arra, hogy a gyermekek körében a járványhelyzet hirtelen rosszabbodni kezdett, valamint arra, hogy fennáll az influenzavírussal egy időben való fertőződés lehetősége, nem tanácsos megszervezni a jelenléti oktatást. Ha minden diák visszatér az iskolapadokba, feltehetőleg tömegessé válik a fertőződés, és valószínűleg több gyermek szorul majd kórházi ellátásra. A 12 évnél idősebbek átoltottsági aránya csupán szimbolikus – fogalmaznak a közleményben.

A KAPACITÁSOK 50 SZÁZALÉKA SZABAD
Lassan elkezdett növekedni azoknak a Covid-pácienseknek a száma, akiknek kórházi ellátásra van szükségük – nyilatkozta az SZRTV-nek Milika Ašanin, a Szerbiai Klinikai Központ igazgatója. Az intézményvezető elmondta, hogy Belgrádban az elmúlt egy hétben 51 ezer személyt vizsgáltak meg a Covid-rendelőkben, közülük nagyjából 18 ezer személy koronavírustesztjének az eredménye volt pozitív. Mint arra rámutatott, az elmúlt egy hétben a belgrádi Covid-kórházakban nagyjából az összes belgrádi fertőzött 5 százalékát helyezték el. A batajnicai Covid-kórházban tegnap 444 pácienst gyógykezeltek, közülük 47-et az intenzív terápiás részlegen, és 30-an vannak lélegeztetőgépen – derült ki a beszélgetés folytatásában. Ašanin szerint csupán az a jó, hogy habár növekszik a kórházi ellátásra szoruló pácienseknek a száma, az intenzív terápiás részlegeken nem jellemző hasonló növekedés. A legtöbb páciens oltatlan, ám olyanok is vannak, akik már korábban átestek a fertőzésen, vagy felvették a védőoltást – hangsúlyozta.
Ehhez kapcsolódóan Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter a Happy tv vendégeként elmondta, hogy a kórházi kapacitások 50 százaléka szabad. Azt, hogy ez meddig lesz elegendő, nem tudni, a vírus kiszámíthatatlan, a kapacitások akár 7 alatt is betelhetnek – jegyezte meg. A miniszter szerint hatalmas gond, hogy az állami intézményeket sok orvos a magánalapítású intézményekben való alkalmazás miatt hagyja el.