2022. május 18., szerda

Az együtt zenélés öröme

Örökségünk elnevezéssel újévköszöntő népzenei koncertet tartottak Topolyán

A múlt évi novemberi óbecsei bemutató után szombaton Topolyán is láthatták az érdeklődők az Örökségünk elnevezésű nagyszabású népzenei koncertet. A rendezvény kezdetén a közönséget Kisimre Szerda Anna, a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ elnöke köszöntötte, hiszen ezúttal ők vették át a házigazda szerepét.

Megnyitóbeszédében ismertette az immár több éve létező vajdasági szintű összefogásnak köszönhető örömzenélés történetét, melynek bemutatására most került sor először Topolyán.

– A rendezvény a Vajdaságban működő népzenekarok munkásságát hivatott bemutatni a nagyérdemű közönségnek évről évre. Az ötlet a szintén évente megrendezésre kerülő vajdasági zenésztalálkozó alkalmával merült fel, miszerint az együtt muzsikálás örömét, szépségét, közösségre gyakorolt pozitív hatását a lehető legszélesebb körben kell hirdetni, hogy a hangszerlelkek együtt történő zengése az emberi lelkek egyidejű vibrálását váltsa ki. Itt fogalmazódott meg a koncert célja, koncepciója is. A rendezvény fellépési lehetőséget biztosít minden aktív zenekarnak, olyanoknak is, amelyek egyébként kevesebb lehetőséget kapnak. Nem titkolt cél a népzenének a fiatalok minél szélesebb körében való népszerűsítése, hogy a néphagyomány ne „kiváltságosok" privilégiuma legyen, hanem a lehető legeredetibb formájában a mindennapok szerves része – mondta többek között a központ elnöke.

A koncerten az egész magyar nyelvterületről felcsendültek dallamok, a Dél-Alföldtől kezdve a mai Magyarországon és Felvidéken át egészen Erdélyig, ismertetve a magyar zenei hagyomány változatos mivoltát, sokszínűségét.

A nagyszabású népzenész-találkozó nyitódalcsokrának előadásakor valamennyi zenész megjelent a színpadon (Fotó: Herceg Elizabetta felvétele)
A nagyszabású népzenész-találkozó nyitódalcsokrának előadásakor valamennyi zenész megjelent a színpadon (Fotó: Herceg Elizabetta felvétele)

A színvonalas másfél órás folyamatos muzsikálást csak a lelkes közönség tapsa szakította meg. Az első dalcsokrot közösen adta elő a közel harminc vajdasági népzenész, és ez már megadta a koncert alaphangulatát.

A Csalóka, Csonka Ferenc és zenekara, a Duhaj, a Fokos, a Juhász, a Véka zenekar, és a Pendergő tamburazenekar színesítette a programot. A rendezvény egyediségét mutatja, hogy a zenekarok nemcsak külön-külön, hanem különböző alkalmi formációkban, valamint együtt, nagyzenekarként is megszólaltak.

A zenészek, énekesek lelkes előadásmódja a közönségre is átragadt, sokan legszívesebben táncra perdültek volna (amit azután a Kodály-székházban megtartott táncházban meg is tehettek). A vajdasági népzenészek ajándékkoncertjét, mely már a magyar kultúra napja jegyében került megrendezésre, a koncert végén vastapssal jutalmazta a közönség.

A szívet-lelket melengető program nem jöhetett volna létre Topolya Község Önkormányzata és Helyi Közössége, valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatása nélkül.