2022. május 18., szerda
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

Bajor–dortmundi gólverseny

Megszórta ellenfelét a Bundesliga két élcsapata – A Chelsea minden bizonnyal búcsút mondhat a bajnoki címnek – Tovább kapaszkodik a Juventus

Bár a Bayern és a dortmundi Borussia is olyan párharcon lépett pályára a hétvégén, amelyen pontokat is elszórhatott volna, a Bundesliga bajnoki címére pályázó gárdák közül egyik sem botlott, sőt, gólgazdag diadalt ünnepelt. Időrendi sorrendben előbb a dortmundiak futottak ki a pályára, akik a Sallai Rolanddal a kezdőben fellépő Freiburgot látták vendégül. Korán kiderült, hogy Marco Rose fiainak nem lesz gondjuk a pontok otthon tartásával: Meunier negyedóra alatt duplázott (14., 29.), és még a pihenő előtt Haaland is beköszönt (45+1.), Demirović szépítésére (61.) pedig újabb Haaland- (75.), illetve Dahoud-gól (86.) volt a válasz, beállítva az 5:1-es végeredményt.

Az ideiglenesen három pontra megközelített Bayern Kölnbe utazott, ahol ugyancsak rövid ideig álltak fenn kérdések. Előbb Lewandowski örülhetett gólnak (9.) (igaz, csak videózás után adta meg a lesre gyanakvó Welz bíró), majd Tolisso életerős lövése kötött ki a kapu bal oldalában (25.). A kölniek közel voltak a szépítéshez, de Uth találatát a 31. percben – nem úgy, mint lewandowskiét – les miatt érvénytelenítették, a második felvonás derekán pedig a lengyel 12 perc alatt további kettőt vágva (62., 74.) mesterhármasig jutott.

Német bajnokság, a 19. forduló: Borussia (D)–Freiburg 5:1, Köln–Bayern 0:4, Mainz–Bochum 1:0, Stuttgart–Leipzig 0:2, Union–Hoffenheim 2:1, Wolfsburg–Hertha 0:0, Borussia (M)–Leverkusen 1:2, Augsburg–Frankfurt 1:1.

1. Bayern

19

15

1

3

61:18

46

2. Borussia (D)

19

13

1

5

49:29

40

3. Leverkusen

19

9

5

5

44:31

32

4. Hoffenheim

19

9

4

6

39:29

31

5. Union

19

8

7

4

27:24

31

6. Freiburg

19

8

6

5

31:23

30

7. Leipzig

19

8

4

7

36:23

28

8. Frankfurt

19

7

7

5

30:28

28

9. Köln

19

7

7

5

30:32

28

10. Mainz

19

8

3

8

27:21

27

11. Bochum

19

7

2

10

17:27

23

12. Borussia (M)

19

6

4

9

25:35

22

13. Hertha

19

6

4

9

21:38

22

14. Wolfsburg

19

6

3

10

17:30

21

15. Augsburg

19

4

7

8

19:30

19

16. Stuttgart

19

4

6

9

22:33

18

17. Bielefeld

18

3

8

7

16:24

17

18. Fürth

18

1

3

14

13:49

6

A következő fordulóban (január 21–23.): Frankfurt–Bielefeld, Leverkusen–Augsburg, Borussia (M)–Union, Freiburg–Stuttgart, Fürth–Mainz, Hoffenheim–Borussia (D), Bochum–Köln, Leipzig–Wolfsburg, Hertha–Bayern.

Lewandowski a mesterhármasa után már 23 bajnoki gólnál tart (Fotó: Beta/AP)
Lewandowski a mesterhármasa után már 23 bajnoki gólnál tart (Fotó: Beta/AP)

A Chelsea kiszállt (?)

Minden bizonnyal búcsút mondhat a Premier League idei bajnoki címének a Chelsea együttese, miután a londoni Kékek minimális arányú vereséget szenvedtek el az éllovas Manchester City otthonában, így azonos számú lejátszott mérkőzéssel 13 pontra nőtt a hátrányuk a Városiak mögött. Bár a Chelsea a meccs nagy részében alárendelt szerepet játszott az Etihad Stadionban, egészen sokáig kilátás volt rá, hogy szűkülhet a különbség a gárdák között a tabellán. A 70. percben viszont egy egyéni villanás mindent eldöntött, amikor Kevin De Bruyne iramodott meg a labdával, balról középre tört, majd mintegy húsz méterről jobbal kilőtte Arrizabalaga kapujának jobb alsóját.

Értékes pontokat hullajtott el az európai helyek felé igyekvő Manchester United. A Vörös Ördögök Bruno Fernandes duplájával a hajráig vezettek az Aston Villa gyepén, mígnem Jacob Ramsey és Coutinho révén egalizált a középmezőnyben tanyázó gárda.

Angol bajnokság, a 22. forduló: Brighton–Crystal Palace 1:1, Manchester City–Chelsea 1:0, Aston Villa–Manchester United 2:2, Newcastle–Watford 1:1, Norwich–Everton 2:1, Wolverhampton–Southampton 3:1, Liverpool–Brentford 3:0, West Ham–Leeds 2:3.

1. Manchester City

22

18

2

2

54:13

56

2. Liverpool

21

13

6

2

55:18

45

3. Chelsea

22

12

7

3

45:17

43

4. West Ham

22

11

4

7

41:30

37

5. Arsenal

20

11

2

7

33:25

35

6. Tottenham

18

10

3

5

23:20

33

7. Manchester United

20

9

5

6

32:29

32

8. Wolverhampton

20

9

4

7

17:15

31

9. Brighton

20

6

10

4

21:21

28

10. Leicester

18

7

4

7

31:33

25

11. Crystal Palace

21

5

9

7

30:31

24

12. Southampton

21

5

9

7

25:33

24

13. Aston Villa

20

7

2

11

27:32

23

14. Brentford

21

6

5

10

24:33

23

15. Leeds

20

5

7

8

24:39

22

16. Everton

19

5

4

10

24:34

19

17. Watford

19

4

2

13

23:37

14

18. Norwich

21

3

4

14

10:45

13

19. Newcastle

20

1

9

10

20:43

12

20. Burnley

17

1

8

8

16:27

11

A következő fordulóban (január 21–23.): Watford–Norwich, Everton–Aston Villa, Brentford–Wolverhampton, Leeds–Newcastle, Manchester United–West Ham, Southampton–Manchester City, Arsenal–Burnley, Crystal Palace–Liverpool, Leicester–Brighton, Chelsea–Tottenham.

Felfelé robognak a Zebrák

A pocsék szezonkezdet után folytatta felzárkózását az olasz Serie A élvonalához a Juventus, amely a pontvadászatban november vége óta nem ismer vereséget, és ez idő alatt nyolc bajnokiból hat győzelem és két döntetlen a mérlege. Az Öreg Hölgy azonban nem épp a legjobb hangulatban futhatott pályára az Udinese ellen, hiszen a minap kikapott az Intertől a szuperkupa döntőjében, ám sikerült három ponttal feledtetni az elvérzést. Egy látványos összjáték után a Kean kiugratásával tizenhatosba törő Dybala szerezte meg a vezetést a Zebráknak (19.), és bár a kevesebb labdát tartó udineiek is képesek voltak többször is veszélyeztetni, Szczesny egyszer sem kapitulált, viszont a túloldalon a De Sciglio beadására érkező McKennie pontos fejesével eldöntötte a pontok sorsát (79.).

Fontos győzelmet könyvelt el a sereghajtó Salernitana vendégeként a Lazio, amely így továbbra is reménykeltő pozícióban áll az európai helyezéseket illetően.

Olasz bajnokság, a 22. forduló: Sampdoria–Torino 1:2, Salernitana–Lazio 0:3, Juventus–Udinese 2:0, Sassuolo–Verona 2:4, Venezia–Empoli 1:1.

1. Inter

20

15

4

1

51:16

49

2. Milan

21

15

3

3

46:26

48

3. Napoli

21

13

4

4

37:15

43

4. Atalanta

20

12

5

3

44:26

41

5. Juventus

22

12

5

5

34:21

41

6. Lazio

22

10

5

7

46:39

35

7. Fiorentina

20

10

2

8

34:29

32

8. Roma

21

10

2

9

35:28

32

9. Torino

21

9

4

8

29:20

31

10. Verona

22

8

6

8

41:37

30

11. Empoli

22

8

5

9

35:43

29

12. Sassuolo

22

7

7

8

38:37

28

13. Bologna

20

8

3

9

28:33

27

14. Udinese

20

4

8

8

28:36

20

15. Sampdoria

22

5

5

12

29:40

20

16. Spezia

21

5

4

12

21:41

19

17. Venezia

21

4

6

11

19:38

18

18. Cagliari

21

3

7

11

21:42

16

19. Genoa

21

1

9

11

20:39

12

20. Salernitana

20

3

2

15

13:46

11

A következő fordulóban (január 21–23.): Verona–Bologna, Genoa–Udinese, Inter–Venezia, Lazio–Atalanta, Cagliari–Fiorentina, Napoli–Salernitana, Spezia–Sampdoria, Torino–Sassuolo, Empoli–Roma, Milan–Juventus.

Dybala (jobbról) talált be először az Udinese hálójába (Fotó: serieanews.com)
Dybala (jobbról) talált be először az Udinese hálójába (Fotó: serieanews.com)

Párizsban helyreállt a rend

A Lorient és a Lyon otthonában játszott döntetlenek után javított a francia bajnokságban éllovas PSG, amely könnyed 2:0-s sikert aratott a Bresttel szemben. Bő fél órát kellett várni az első találatra, ekkor Mbappé lövése vágódott a hálóba a bal kapufától (32.), egy szép összjáték végén pedig Mendes átadásából Kehrer volt precíz (53.). A hátralévő időben a párizsiak előtt még számos lehetőség adódott, de nem tudták növelni góljaik számát.

Francia bajnokság, a 21. forduló: Nice–Nantes 2:1, St.-Étienne–Lens 1:2, PSG–Brest 2:0, Rennes–Bordeaux 6:0, Lorient–Angers 0:0, Monaco–Clermont 4:0, Reims–Metz 0:1, Strasbourg–Montpellier 3:1.

1. PSG

21

15

5

1

42:18

50

2. Nice (–1)

21

12

4

5

34:28

39

3. Marseille

19

10

6

3

27:15

36

4. Rennes

21

10

4

7

40:19

34

5. Monaco

21

9

6

6

33:23

33

6. Lens

21

9

6

6

36:29

33

7. Strasbourg

20

9

5

6

39:25

32

8. Montpellier

20

9

4

7

34:27

31

9. Nantes

21

8

5

8

26:25

29

10. Lille

19

7

7

5

26:26

28

11. Angers

20

6

8

6

26:27

26

12. Lyon (–1)

19

6

8

5

27:27

25

13. Brest

21

6

7

8

26:33

25

14. Reims

21

5

9

7

22:23

24

15. Metz

21

4

7

10

24:41

19

16. Clermont

20

4

6

10

20:36

18

17. Troyes

19

4

5

10

18:28

17

18. Bordeaux

21

3

8

10

30:50

17

19. Lorient

20

3

8

9

15:31

17

20. St.-Étienne

20

2

6

12

18:42

12

A következő fordulóban (január 21–23.): Lyon–St.-Étienne, Brest–Lille, Lens–Marseille, Metz–Nice, Angers–Troyes, Bordeaux–Strasbourg, Clermont–Rennes, Nantes–Lorient, Montpellier–Monaco, PSG–Reims.

Vegyes hétvége a spanyoloknál

Az Ibériai-félszigeten vegyes műsorú a hétvége, hiszen a Király-kupa meccsei, illetve a tegnap esti Real Madrid–Athletic Bilbao szuperkupadöntő miatt csúsztatták a bajnokikat.

Spanyol Király-kupa, nyolcaddöntő: Mallorca–Espanyol 2:1, Gijón–Cádiz 0:0, tizenegyesekkel 2:4, Girona–Rayo Vallecano 1:2, Baleares–Valencia 0:1, Betis–Sevilla 2:1. Spanyol bajnokság, a 21. fordulóban: Athletic Bilbao–Real Madrid (decemberben) 1:2, Elche–Villarreal 1:0. A Betis–Alavés és a Cádiz–Espanyol mérkőzést holnap, a Celta Vigo–Osasuna és a Valencia–Sevilla meccset holnapután, a Getafe–Granada mérkőzést csütörtökön, az Atlético Madrid–Levante találkozót februárban rendezik. A Mallorca–Real Sociedad és a Barcelona–Rayo Vallecano mérkőzést elhalasztották.

1. Real Madrid

21

15

4

2

45:18

49

2. Sevilla

20

13

5

2

31:13

44

3. Betis

20

10

4

6

33:24

34

4. Atlético Madrid

20

9

6

5

33:24

33

5. Real Sociedad

20

9

6

5

22:21

33

6. Barcelona

20

8

8

4

31:23

32

7. Rayo Vallecano

20

9

4

7

27:21

31

8. Villarreal

21

7

8

6

33:23

29

9. Athletic Bilbao

21

6

10

5

20:17

28

10. Valencia

20

7

7

6

32:32

28

11. Espanyol

20

7

5

8

23:24

26

12. Osasuna

20

6

7

7

20:25

25

13. Granada

20

5

9

6

24:27

24

14. Celta Vigo

20

6

5

9

22:23

23

15. Elche

21

5

7

9

21:28

22

16. Mallorca

20

4

8

8

17:30

20

17. Getafe

20

4

6

10

13:21

18

18. Alavés

20

4

5

11

16:30

17

19. Cádiz

20

2

8

10

15:34

14

20. Levante

20

1

8

11

21:41

11

A következő fordulóban (január 21–23.): Espanyol–Betis, Levante–Cádiz, Villarreal–Mallorca, Sevilla–Celta Vigo, Atlético Madrid–Valencia, Granada–Osasuna, Real Madrid–Elche, Rayo Vallecano–Athletic Bilbao, Real Sociedad–Getafe, Alavés–Barcelona.