Megjelent a Szabadkai Történelmi Levéltár folyóiratának 25. száma. A kiadvány a következő helytörténeti tanulmányokat tartalmazza: Emil Libman: És voltak belgyógyászati napok, Halász Tibor: A szabadkai piarista gimnázium (1942–1944), Szlávics Károly: Szőlőfajták Hirschl László – később Hortus Faiskolában. A helytörténelem mellett a szám tartalmaz egy tanulmányt az archivisztika területéről, amely a következő: Dejan Mrkić: Egy szabadkai fotóalbum (1929–1931). A Levéltári Anyag címszó alatt szintén egy tanulmány olvasható: Zoran Vukelić: A szabadkai Történelmi Levéltár iratanyagából: Szabadkán a kenyér csak két dinár. Két munka irodalomjegyzéket közöl: Papdi Izabella – Vojnić Hajduk Ivona: A DO Monografia Subotica és a Pro memoria hírlevelek bibliográfiája (források Szabadka és környéke monográfiájához), Marko Sente: Dr. Boza Pál primarius – bibliográfiák és közlemények. Három írás a levéltári tevékenységbe enged bepillantást: Tamara Petković: Szabadkai Történelmi Levéltár eseményei 2020-ban, Dijana Borenović: A digitalizálás és a Szabadkai Történelmi Levéltár, Jovana Kalinić: A levéltárak és hatásuk a korszerű oktatásra. A sort egy könyvismertető zárja, amely a következő: Ljubica Vuković Dulić: Ninkov K. Olga: Nemes Fekete Edit kerámiaművészete (a könyv bemutatása).
A fenti munkák közül kiemeljük Halász Tibor történész, levéltáros munkáját, amely az 1942 és 1944 között működő szabadkai piarista gimnázium történetét mutatja be. A tanulmányból kiderül, hogy a piaristák 1942 elején érkeztek Szabadkára a város akkori polgármesterének, dr. Völgyi Jánosnak a kezdeményezésére, legfőképp abból a célból, hogy a katolikus tanítórend gimnáziumot létesítsen a városban. Szabadkán ugyanis ekkor csak egy túlzsúfolt gimnáziuma volt, tanulóinak létszáma a 950-et is meghaladta. Az új gimnázium az 1942/43-as iskolai tanévben kezdte meg működését, egy 62 fős osztállyal. Az intézmény élére – amely a Szent Teréz-templom mögött található, a Bunyevác Katolikus Kör épületének helyiségeiben működött – Németh Jenőt nevezték ki. A következő tanévben már három osztály nyílt 180 diákkal. A gimnázium rövid fennállásának idején a városvezetés legfőbb gondja a piarista rendház, a gimnázium és a hozzá tartozó internátus megfelelő épületbe való elhelyezése volt. Tervek születtek a Vojnits Tivadarné Alapítvány árvaházának gimnáziummá való átalakítására. E tervet a polgármester és a törvényhatósági bizottság is támogatta, de a háború miatt az már nem valósulhatott meg. 1944 májusában a gimnázium épületét szükségkórházzá minősítették át. A magyar közigazgatás megszűnésével pedig a piaristák oktató-nevelő munkája is véget ért Szabadkán.
