2022. május 18., szerda

„Pofon a kormánykoalíciónak"

A VMDK közleménye a népszavazásról

A vasárnapi népszavazás eredménye megmutatja, hogy az alkotmány módosítása nem rendelkezik megfelelő legitimitással. A szavazati joggal rendelkezők 70% nem vett részt a szavazáson, míg a 30%  körüli résztvevők 40% nemmel szavazott – áll a VMDK Press Óbecsén kiadott, szerkesztőségünkbe eljuttatott, mai közleményében.

„Ezek, a még mindig nem hivatalos eredmények, amelyeket a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) helyett Aleksandar Vučić államfő és egyben a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke jelentett be, komoly pofont adtak a kormánykoalíciónak. Információink szerint Szerbia nagyobb városaiban, mint Belgrád, Újvidék, Čačak, Kragujevac stb. győzött a nem szavazat, ráadásul úgy, hogy a szavazások alatt számos törvénytelenségre, visszaélésre derült fény. A vajdasági magyar településeken, leginkább a Tisza mente magyar többségű önkormányzataiban a részvételi arány még alacsonyabb mint az országos arány" – áll többek között a közleményben.