2022. május 22., vasárnap

Útravaló a tanító nénitől

„Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes…” – véste bele gyönyörű gyöngybetűivel az egyik kedves tanító nénink az emlékkönyvembe még valamikor alsós általános iskolás koromban József Attila ma is élesen a fülemben csengő szavait, és valószínűleg ugyanilyen gondosan próbálta azokat bevésni az emlékezetünkbe is, csak arra talán már kevésbé emlékszünk, vagy kevésbé akarunk emlékezni, hiszen azóta sokat változott a világ, és ezen változások első ránézésre kissé régiómódivá, vagy ha úgy tetszik, idejétmúlttá tették ezeket a gondolatokat, mert az idők szava, akármennyire is szeretnénk, nem feltétlenül arra tanítja a felnövekvő generációk tagjait, hogy becsületes munkával, odaadással és kitartással próbáljanak érvényesülni.

Érdekes lenne készíteni egy felmérést a fiatalok körében arra vonatkozóan, vajon ki az, aki ma tisztes munkára vágyik közülük. Senki, vághatnánk rá kissé elhamarkodott magabiztossággal, amennyiben mi magunk is abból indulnánk ki, amit napjainkban már szinte mindenütt látunk, akármerre nézünk, mindenki ügyeskedéssel próbál érvényesülni, mert könnyen és gyorsan szeretne sok pénzhez jutni.

A befektetett munkában vajmi kevesen hisznek. Márpedig éppen ez az, ami szilárd alapot adhat azoknak a céloknak és elképzeléseknek, amelyeket meg szeretnénk valósítani. Persze, nem egyik pillanatról a másikra, hanem hosszú és olykor küzdelmes folyamat után, viszont éppen emiatt nem tűnik kártyavárnak mindaz, amit általuk építünk fel magunk köré, hanem sokkal inkább olyan stabil bástyákkal övezett építménynek, amely hosszú távon is képes kiegyensúlyozottságot kölcsönözni, erőt adni és biztonságot nyújtani számunkra.

A mindennapi tevékenységeink során sem árt felismernünk azt, hogy azok a dolgok, amelyekbe sok energiát fektetünk, nagyobb eséllyel hoznak sikert számukra, mint azok, amelyeket félvállról veszünk, persze, vannak kivételek, amelyek arra hivatottak, hogy erősítsék azt a bizonyos szabályt – amelyről valójában nem is tudjuk, hogy tényleg létezik-e, vagy csak a képzeletünk szüleménye –, az alapvető tendencia azért jó esetben mégiscsak ez.

És nincs ez másként a munkahelyünkön nyújtott teljesítményünkkel sem, mert bár lehet, hogy sokan nem gondolják, produktivitásunk akkor is pontosan figyelemmel kísérhető, ha teljesítményünk nem közvetlenül mérhető, viselkedésünk pedig szándékosan megtévesztő, hiszen hiába akarjuk lépten-nyomon azt bizonygatni, hogy majd beleszakadunk a munkába, ha annak kifelé semmiféle látszata nincs. Nyilván mindannyiunknak vannak olyan kollégái, akik a munkaidejük jelentős részét elkávézgatják, eltelefonálgatják, vagy egyszerűen csak ellébecolják, ami rövid távon talán kifizetődő, hiszen az esetek többségében nem eredményez sem bércsökkenést, sem egyéb retorziót, hosszú távon azonban aligha.

Kiváló példa erre egyebek mellett az is, hogy egy nemrég készült felmérés szerint az amerikaiak kétharmada szokott néha szundítani a munkahelyén, ami önmagában még nem is feltétlenül lenne baj, sőt, első hallásra talán némi szimpátiával, sőt irigységgel is viseltethetnénk a lazaságuk iránt, kiváltképp akkor, ha tudjuk, hogy többségük azzal érvel, hogy egy gyors alvás segíti a produktivitásukat és a kreativitásukat, ami, valljuk be, olykor valamennyiünknek jól jönne egy-egy hosszúra nyúló munkamegbeszélés, értelmetlen fejtágítás vagy unalmas ülés után, ám ha mindehhez hozzávesszük a kutatás azon szegmensét is, miszerint a pénzért folytatott versenyben a munkahelyen sziesztázók általában jócskán lemaradtak éber társaikkal szemben, akkor már valószínűleg villámgyors visszavonulót fújnánk a velük való egyetértésre épülő véleményünk helytállóságát illetően.

Mindez persze nem kizárólag döntés kérdése, hiszen mint tudjuk, rendkívül sokféle külső és belső tényező befolyásolja a munkához való hozzáállásunkat, a munkavégzésünk milyenségét, illetve az általunk folytatott tevékenység eredményességét, abban azonban egyetérthetünk, hogy ha azokat az irányelveket próbáljuk követni, amelyeket annak idején a tanító nénink valamiféle útravalóként igyekezett belénk sulykolni, akkor talán mégiscsak jó úton haladunk, ugye?