2024. március 28., csütörtök
DAKAR-RALI

Céldobogó tragédiával

Nasszer Al-Attijah négyszeres, Sam Sunderland pedig kétszeres győztese lett a pénteken a két héttel ezelőtti kiindulóponton, Dzsiddában véget ért Dakar-ralinak. A 154 kilométeres, Bisából kiinduló utolsó gyorsasági szakaszon a fő kategóriákban meglepetés már nem történt, a két éllovas óvatos versenyzéssel is megőrizte előnyét. A motoroknál a napot másodikként kezdő Pablo Quintanilla mindent megtett, és megnyerte a szakaszt, Sunderland pedig három és fél percet veszített hozzá képest, ám ugyanennyit meg is őrzött az előnyéből, és 2017 után ismét ő lett a motoros bajnok. Az autósoknál Sébastien Loebnek még kevesebb esélye volt a fordításra, Al-Attijah a 19. helyen befutva, az összetettet végig vezetve, 27 perces előnnyel nyerte meg 2011, 2015 és 2019 után negyedszer is a Dakart, s harmadszor Matthieu Baumel navigálásával.

A quadoknál Alexandre Giroud elsőségéhez nem férhetett kétség, a kamionoknál pedig Dmitrij Szotnyikov vezetésével a Kamaz az első négy helyet elhozta. A verseny utolsó célba érkezői között voltak a Szalai Norbert és a Darázsi Zsolt által vezetett kamionok, egyaránt a 45. hely környékén. Az újabb autós kategóriák közül a könnyű prototípusoknál Francisco Lopez Contardo nyert, az UTV-knél pedig az utolsó napon történt fordítás, hiszen Austin Jones megelőzte Gerard Farres Guellt. A motorosok szerelő nélküli kategóriáját a litván Arunas Gelazninkas nyerte, itt Gyenes Emánuel 5. lett (összetettben 40.), a Dakart tizenegyedik alkalommal teljesítő szabadkai Saghmeister Gábor pedig a 27. (összetettben 106.).

Már zajlott az ünneplés, amikor a szervezők közölték, a verseny sajnos idén sem múlt el halálos áldozat nélkül: egy, a közúton haladó szervizkamion keveredett balesetbe egy helyi járművel, a Dakar Classic kategóriában segédkező jármű 20 éves francia sofőrje, Quentin Lavalée pedig életét vesztette.

Eredmények, 12. szakasz, motor: 1. Pablo Quintanilla (chilei, Honda) 1:40:00, 2. Toby Price (ausztrál, KTM) +0:18, 3. José Cornejo (chilei, Honda) +0:29. Végeredmény: 1. Sam Sunderland (brit, KTM) 38:47:30, 2. Quintanilla +3:27, 3. Matthias Walkner (osztrák, KTM) +6:47, 4. Adrien van Beveren (francia, Yamaha) +18:41, 5. Joan Barreda Bort (spanyol, Honda) +25:42 perc, … 40. Gyenes Emánuel (KTM) +8:19:41, … 106. Saghmeister Gábor (KTM) +26:17:38 óra. Quad: 1. Francisco Moreno (argentin) 2:14:13, 2. Kamil Wisniewski (lengyel) +2:43, 3. Marcelo Medeiros (brazil) +7:42. Végeredmény: 1. Alexandre Giroud (francia) 50:00:51, 2. Moreno +2:21:11, 3. Wisniewski +2:27:25 óra (mind Yamaha). Autó: 1. Henk Lategan (dél-afrikai, Toyota) 1:35:19, 2. Stéphane Peterhansel (francia, Audi) +0:49, 3. Brian Baragwanath (dél-afrikai, Century) +1:51. Végeredmény: 1. Nasszer al-Attijah (katari, Toyota) 38:33:03, 2. Sébastien Loeb (francia, Prodrive) +27:46 perc, 3. Jazid al-Radzshi (szaúdi, Toyota) +1:01:13, 4. Orlando Terranova (argentin, Prodrive) +1:27:23, 5. Giniel de Villiers (dél-afrikai, Toyota) +1:41:48 óra. Kamion: 1. Dmitrij Szotnyikov (orosz, Kamaz) 1:42:42, 2. Martín Macik (cseh, Iveco) +0:32, 3. Ignacio Casale (chilei, Tatra) +1:01. Végeredmény: 1. Szotnyikov 41:37:34, 2. Eduard Nyikolajev (orosz) +9:58 perc, 3. Anton Sibalov (orosz) +1:11:11 óra.