2024. március 28., csütörtök

A világ legrövidebb repülőútja 53 másodpercig tart

A Loganair légitársaság LM711-es számú járata Westray és Papa Westray szigeteit köti össze az Orkney-szigeteken. Az út mindössze 53 másodpercig tart, amikor kedvező a széljárás és amikor az utasok nem visznek magukkal sok csomagot. Ellenkező esetben két perc és negyven másodpercet vesz igénybe az út – írja a B92 hírportál.

Ez a legrövidebb ideig tartó repülőgépjárat a világon és még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült. A repülőgépnek mindössze 2,7 kilométert kell megtennie, ami kevesebb, mint egy nagyobb repülőtér leszállópályájának hossza.

A járat egész évben működik és megváltást jelent Papa Westray szigetének nyolcvan lakosa számára. A repülőgép naponta háromszor indul útnak, viszont az utazás kellemetlen, hiszen az utasterében mindössze nyolcan tartózkodhatnak, a zaj fülsüketítő és még illemhely sincs a gépen.

Az utasok számára viszont érdekes, hogy szinte testközelből láthatják a pilótát munka közben.