2024. március 28., csütörtök

Vučić: A polgárok 60,48 százaléka igennel szavazott

Aleksandar Vučić államfő ma este bejelentette, hogy az előzetes eredmények alapján a népszavazáson résztvett polgárok az alkotmánymódosításra szavaztak.

Szavai szerint a nem válaszra az urnákhoz járult polgárok 39,52 százaléka szavazott. Hozzátette, hogy ezek az eredmények a szavazatok 97,02 százalékos feldolgozottságát követően alakultak ki.

Elmondta, hogy az érvénytelen szavazatok 1,01 százalékot tettek ki. Kiemelte, hogy Közép-Szerbiában a módosításokat a szavazók 66,48 százaléka, Vajdaságban 60,3 százaléka, míg Belgrádban 45,4 százaléka támogatta.

– Szerbia ma pozitív üzenetet közvetített a világ felé és remélem, hogy az elkövetkező időszakban még többet sikerül tennünk az országunk demokratizálásáért, a bíróságok és ügyészek függetlenségéért – mondta Vučić.

– Véleményem szerint jó dolgot tettünk az országunknak – jelentette ki az államfő, majd köszönetet mondott a polgároknak, akik leadták szavazatukat és felelősséget mutattak a fontos folyamatokban való részvétel terén.

Vučić elvetette az ellenzéki pártok képviselőinek kijelentéseit, miszerint a népszavazás kudarcot vallott, majd kijelentette, hogy az a 38 százalék nem szavazat valójában nekik szólt.

– A választásokat április 3-án tartjuk meg és semmilyen halasztás nem lesz. Meglátjuk, hogy milyen eredmények születnek majd – mondta az államfő.

A RIK adatai szerint a szavazópolgárok mintegy 30 százaléka járult az urnákhoz.