2024. április 16., kedd

Vučić: Sokkal jobb körülményekkel várjuk majd az ausztrál sportolókat

Aleksandar Vučić telefonon beszélt Novak Đokovićtyal, miután kiderült, hogy kitoloncolják az országból.

Elmondta: nagyon várja már, hogy visszatérjen Szerbiába, ahol mindig szívesen látják.

– 11 napig zaklatták a világ legjobb teniszezőjét, majd a legutolsó napon hoztak egy döntést, amelyet már az első napon megtettek. Láthatták a legértelmetlenebb tárgyalást, hogy mennyit hazudik az ügyész. Egyszerűen hazudott. Azt mondta, hogy Szerbiában a beoltottak aránya 50 százalék alatt van, holott hivatalosan 58 százalék. Ne feledjék, hogy ez több, mint az Európai Uniós országok többségében. Ez egy értelmetlen érv volt, azonban az orwelli művekben ez lehetséges – idézte az államfő szavait a Novosti.

– A márciusban hozzánk érkező ausztrál sportolókat sokkal jobb körülményekkel várjuk, és nem használjuk ki őket a választások miatt. Az atlétikai bajnokság miatt érkeznek hozzánk, és majd megmutatjuk az ausztrál kormánynak, hogy mi jobbak vagyunk. Köszönet az ausztrál nemzetnek, akikről úgy vélem, hogy szeretik a szerbeket. Azt hiszik, hogy megalázták Đokovićot, de saját magukat alázták meg, ő pedig visszatérhet hazájába, és emelt fővel nézhet mindenki szemébe – mondta Vučić.