2024. április 20., szombat

Keresztrejtvényt fejtenek a Cnesában

A téli szünidei programok szervezéséből a magyarkanizsai Cnesa is kiveszi a részét. Meghirdettek több tanfolyamot is a közelmúltban, mint a szépkorúak okostelefon-kezelői oktatását vagy a nyelvtanfolyamokat, ugyanakkor olyan huncutságra is kiterjedt a figyelmük, ami a gyerekeket szórakoztatja és gondolkodásra is serkenti.

A keresztrejtvényfejtés manapság már nem akkora divat, mint egykoron, inkább az idősebb generáció elfoglaltsága, hisz papíralapú a legtöbbjük, de mára már interneten is lehet ilyesmivel bíbelődni, de a gyerekek, ha már számítógép elé ülnek, valószínűleg más játékot játszanak. Ezért is nagyon jó ez a téli foglalkozás, melyet Ábel István vezetett. Ő már nagyon régóta készít keresztrejtvényeket, most pedig a felnövő generációt is igyekszik bevezetni a rejtvényfejtés rejtelmeibe. A rejtvényfejtés csoportosan történt, fehér táblára kivetítették a feladványt, a gyerekek pedig egyenként beírhatták a megfejtéseket. A memóriát frissen tartó és megdolgoztató játék igen nagy népszerűségnek örvendett a fiatalok körében, akik nagy jókedvvel és gondolkodóba esve, de vidáman írták be a helyes válaszokat.

Pénteken bajnoksággal zárul a téli móka, amikor az igazi rátermettséget élesben is meg lehet mutatni!