2022. május 17., kedd
PACSÉR

A társasjáték reneszánsza

A téli szünidőben a pacséri gyerekek élvezhették a minőségi közösségi játékokat

Tartalmas, három alkalomra szóló, társasjátékokkal eltöltött szünidei programban vehettek részt Pacséron az iskolások a helyi La Gusto étterem szervezésében. A házigazdák meghívásának több mint ötven helyi és környékbeli gyermek tett eleget, és vett részt az izgalmas logikai, stratégiai, memóriát fejlesztő játékok valamelyikében. A foglalkozásokat vezető, illetve felügyelő ötletgazda, Szabolcski Mária elárulta, hogy a programot célzottan azzal az elképzeléssel álmodták meg, hogy a téli vakáció ideje alatt elmozdítsák a gyerekeket a számítógépek, a telefonok és a tabletkészülékek vonzásköréből, illetve hogy igazi közösségi élményben legyen részük, miközben még fejlesztik is önmagukat.

Szabolcski Mária
Szabolcski Mária

– Elsősorban az iskolás korosztály számára hirdettük meg a programokat, az alsós, a felsős és a középiskolás gyerekekre gondolva. Első nap nyolc gyermek érkezett hozzánk, második alkalommal már harmincan tértek be egyszerre, a harmadik napon pedig tizenhatan. Minden játék után igyekeztünk valamilyen jutalomban részesíteni a kis vendégeinket, nem szerettünk volna különbséget tenni, sértődést okozni, ezért nem csak a nyerteseket ajándékoztuk meg, hogy mindenkinek legyen sikerélménye. Az első alkalommal egy családi pizzát oszthattak szét a játékosaink, majd szaloncukrot, cukorkát vihettek haza – mondta el a szervező, aki azt is elárulta, hogy ezt az igen népszerűre sikerült programot szeretnék a tavaszi szünetben és a nyári vakáció alkalmával is gyakorlattá tenni.

– Az étterem arculatához egyébként is hozzátartoznak a minőségi társasjátékok, és szerettük volna, ha ez a tartalom plusztöltetet kap a hozzánk betérő, nagyobb számú gyermek közreműködésével. Már az ovisok vagy a még náluk is fiatalabbak is találhatnak maguknak a korosztályuknak megfelelő játékot, memoritereket. A kicsit idősebbeket kézügyességet is fejlesztő fajátékkal, népszerűbb nevén a Jengával is vártuk, amit jelentősen rövidebb idő alatt le tudtak játszani, mint egy időigényesebb stratégiai játékot – hallhattuk, mint ahogy azt is, hogy az étteremben megtalálható például a legkorszerűbb újításokkal ellátott Monopoly Junior játék, akik dinamikusabb időtöltésre vágynak, de már unják a klasszikus formákat, azok a motorikus asztali társasjátékok újabb változatait is játszhatják.

A logikai gondolkodást fejlesztő stratégiai játékokkal és ügyességi feladatokkal tölthették a gyerekek az időt a pacsériak kedvenc találkozóhelyén, és még jutalomban is részesültek
A logikai gondolkodást fejlesztő stratégiai játékokkal és ügyességi feladatokkal tölthették a gyerekek az időt a pacsériak kedvenc találkozóhelyén, és még jutalomban is részesültek

– A legtöbb társasjátékunk a szakma és a vásárlók által elismert, díjnyertes lett a maga kategóriájában. Mindegyiket úgy válogattuk ki, hogy fejlessze a gyerekek vagy akár az idősebbek memóriáját, a stratégiai gondolkodását, és az együttműködő készségre építsen. Három felnőttek számára kialakított játékkal is tudunk szolgálni. A gyerekekhez intézett meghívásunk nem titkolt célja volt a közös barátkozás, a vidáman együtt töltött idő, ami egyben személyiségfejlesztő hatással van, és hozzájárul a kognitív képességeik kibontakozásához – tudtuk meg Máriától, mint ahogy azt is, hogy a társasjátékok túlnyomó többsége magyar nyelvű, de megtalálhatóak közöttük olyanok is, amelyek nem kötődnek nyelvhez. Egyébként az utóbbi időszakban a pacséri, valamint a bácskossuthfalvi gyermekek is hiányoltak egy olyan hangulatos közösségi teret, amely születésnapok megtartására is alkalmas, ezt az igényt igyekszik kielégíteni a pacséri étterem azzal, hogy előzetes egyeztetés után immár gyermekek számára szervezett buliknak is színhelyet ad.

A La Gusto étterem emellett karácsonykor jótékonysági akciót is hirdetett, amelynek keretében igyekezett megajándékozni a rászoruló pacséri családokat, így mintegy húsz otthonba szállítottak ki egy-egy adag töltött káposztát.