2024. április 20., szombat
NAGYKIKINDA

Támogatás a tehetséges diákoknak és az egyetemistáknak

Nagykikinda város pályázatot írt ki a község fiatal tehetségeinek ösztönzésére és fejlesztésére a 2022-es évre. A pályázat keretében az egy magánszemélynek jóváhagyható minimális összeg 10.000 dinár, míg az év során egy magánszemély részére legfeljebb 100.000 dinár utalható ki.

A pénzügyi támogatásra azok a fiatalok nyújthatják be kérelmüket, akik megfelelnek az általános és a speciális feltételeknek is. Általános feltétel, hogy a gyermek Szerbia állampolgára, a nagykikindai község területén él, és ott is folytatja tanulmányait kimagasló eredményekkel. Speciális feltételnek a rangosabb hazai vagy nemzetközi versenyeken elért kimagasló eredmények számítanak, akár csoport-, akár egyéni versenyről van szó. Azt is elismerik, ha a jelentkező olyan tantárgyban, sportban ért el kimagasló eredményt, mely nem a fő aktivitásának számít.

A támogatásra azok a fiatalok is jelentkezhetnek, akik a Petnica Kutatóállomáson vagy más kiemelt jelentőségű fejlesztőintézményben szakmai gyakorlatokon, esetleg tanulmányi kirándulásokon vettek részt. Az önkormányzat az ott-tartózkodásuk költségein könnyítene.

Pénzbeli támogatásra jogosultak azok a községbeli fiatalok is, akik a Petnica Kutatóállomáson vagy más kiemelt jelentőségű intézményben a téli vagy nyári szemeszterben jelentkeztek szemináriumokra, és ezt a visszaigazolással vagy meghívójukkal tudják igazolni, valamint rendelkeznek magas rangú iskolai vagy főiskolai ajánlással.

Pénzügyi támogatást azok a középiskolások és a főiskolai, egyetemi hallgatók is kaphatnak, akik az előző tanulmányi évekből minden vizsgát sikeresen leraktak, egyetlen évet sem ismételtek. A 14 és 20 év közötti kiemelt sporttehetségek is számíthatnak támogatásra, akik valamilyen kiemelkedő eredményt értek el hazai vagy nemzetközi szinten, és semmilyen más sportági ösztöndíjban nem részesülnek.

Az érdeklődők bővebb tájékoztatást a városháza 2-es számú irodájában kaphatnak. Amikor a dokumentáció teljes lesz, akkor lehet a pályázati anyagot átadni a jelentkezésekkel és az ajánlásokkal együtt. Az anyagot személyesen és postán is el lehet juttatni a 2-es számú irodába.

A cím: Nagykikinda Városa, Trg Srpskih Dobrovoljaca 12. A borítékon mindenképpen fel kell tüntetni: Konkurs za dodelu sredstava za podsticaj i razvoj mladih talenata grada Kikinde u 2022. godini.
Pályázni addig lehet, ameddig a támogatás teljes összege el nem fogy.