2024. április 19., péntek

Az olasz jobbközép pártok Silvio Berlusconit támogatják

Az olasz jobbközép pártok támogatásukról biztosították pénteken a köztársasági elnöki tisztségre pályázó Silvio Berlusconi volt miniszterelnököt.

A Matteo Salvini vezette Liga és a Giorgia Meloni irányította az Olasz Testvérek (FdI) párt közösen kiadott közleményében széles körű parlamenti támogatásáról biztosította a Hajrá, Olaszország! (FI) 85 éves alapítóját és vezetőjét. Egyben felkérték Berlusconit, nyilvánosan is jelentse be, hogy indulni kíván az elnökválasztáson.

„A szövetség vezetői megállapodtak abban, hogy Silvio Berlusconi a megfelelő személy e magas hivatal betöltésére ezekben a nehéz időkben" – hangsúlyozták a politikai vezetők Berlusconi római villájában folytatott tanácskozásukat követően újságíróknak.

A baloldali Demokrata Párt (PD), amely kategorikusan elzárkózott Berlusconi támogatásától, csalódottságát és aggodalmát fejezte ki a döntés kapcsán.

Köztársasági elnöknek bármely, ötvenedik életévét betöltött, büntetlen előéletű olasz állampolgár jelölhető. Az olasz köztársaság elnökét a parlament választja meg, több fordulóban. A január 24-én kezdődő parlamenti szavazás első három fordulójában a teljes parlament, valamint a tartományok küldöttei kétharmados támogatására van szükség.

Több mint ezren döntenek az elnök személyéről, de a koronavírus-járvány miatt sokan hiányozhatnak. A voksolás negyedik fordulójától elegendő az egyszerű többség.