2024. március 29., péntek

A kultúra világítótornya

Újvidék most már hivatalosan is Európa Kulturális Fővárosa

Napok, de talán inkább hetek óta nagy az izgalom a tartományi székvárosban. Az ünnepi eseménycsokrot mindenképp az a megtisztelés koronázta meg, amelyre ma este került sor a Szerb Nemzeti Színházban.

Ekkor vehette át a város hivatalosan is az Európa Kulturális Fővárosa címet. Az ünnepi eseményen, a szerb himnusz előadását követően Nemanja Milenković, az Újvidék Európa Kulturális Fővárosa Alapítvány elnöke köszöntötte a vendégeket. Beszélt a város gazdag kulturális múltjátról, és arról, hogy ezúttal bizonyíthatja értékeit Európa előtt, mindezt úgy, hogy egyelőre hivatalosan még nem is tagja az Európai Uniónak.

(Fotó: Ótos András felvétele)

(Fotó: Ótos András felvétele)

Felszólalását mozgásszínház követte, amelynek során a nézők ráébredhettek a város kulturális sokszínűségére. A Duna folyó motívuma folyamatosan jelen volt a színpadon. Hallhattunk magyar nyelvű operaéneket, dzsessz-zenével kísért avantgardot, mindezt kulturális kódokba csomagolva. A színpadon leggyakrabban előkerülő szimbólum a doboz volt, amelyből a város dinamikája éledt fel. – A hidak összekapcsolják a távol eső partokat, az embereket, a kultúrát.

A híd két partot fog össze, a városnak két újéve, két karácsonya van. Több nemzetiség, több kultúra, mindez Újvidék, a szerb Athén – hangzott el az előadás egyik monológja során.

Az ünnepélyes címátvétel eseményegyüttes keretében az M Stúdió előcsarnokában megnyílt a Vreme i vaseljena (Idő és a világegyetem) című kiállítás, este 20 óra 20 perckor pedig megkezdődött a nagyszabású, szabadtéri Zeniteum: 2022 című előadás a Mihajlo Pupin sugárúton felállított, emeletes színpadon.

Ezt a látványos előadást a szlovén avantgárd művész, Dragan Živadinov rendezésében élvezhettük. Az Európai Kultúra Fővárosa cím hivatalos átadásának napja egybeesett az ortodox szilveszterrel is, vagyis a 7530-as újév várásával. Emiatt csütörtökön esete Újvidék gazdag kulturális programokban fürdött számos bulilehetőséget kínálva.

Az újvidéki városháza fényjátékban (Fotó: Ótos András felvétele)

Az újvidéki városháza fényjátékban (Fotó: Ótos András felvétele)

Az Európa Kulturális Fővárosa 2022 program keretein belül Újvidék számos programaml várja az érdeklődőket. Az idei évet hosszas felkészülés előzte meg, mely során számos kulturális állomás létesült a város különböző pontján.

Ezeken a kulturális állomásokon az idén 3000-nél is több eseményt láthatnak majd az érdeklődők, amelyek során külföldi és hazai előadók emelik magasba a kultúra zászlaját. A redezvénysorozatok célja, hogy a művelődési állomások örökségtovábbító pontokként éljenek tovább a városban, hidakat alkossanak, nyújtsanak otthont, és szolgálják a kultúrát.