2024. március 28., csütörtök

Újvidéki történetek

–  Nálatok, falun is ekkora a csinnadratta az ünnepek ideje alatt? –  kérdezi az egyik barátom, ahogy ballagunk két tömbház között, pravoszláv szentestén, alig értve, hogy mit beszélünk egymásnak, a durrogó pirotechnika miatt.

– Igazából, mindig hallassz egy-egy nagyobb robbanást kora februárig, de jobbára csak az év végi mulatságokra korlátozódik a petárdázás. Karácsonykor sohasem volt kifejezett, a faluban pedig viszonylag kevés a pravoszláv, így január közepe felé legfeljebbi csak egy-két tűzijátékot látni – magyarázom.

– Irigyellek. Tudod, nem vagyok borzasztóan vallásos, a családi programokért sem vagyok oda, de a karácsony azért számomra is egy fontos ünnep. Borzasztóan tud idegesíteni ez a folyamatos dörgés, csattogás. Mintha a betlehemi kisded valahol a csatatéren született volna és az embereknek kutyakötelességük feleleveníteni annak minden szörnyűségét. Csak repeszek nélkül. Ja, meg inni csak annyit szabad, hogy az ember továbbra is képes legyen az égbe lőni, és ne érezzen késztetést arra, hogy pont szenteste legyen a legjobb pillanat megbosszulni a szomszéd nyári konyharenoválását azon a szomorú, keddi reggelen, amikor végre elkezdődött az évi szabadság – magyarázza a haver, egyre nagyobb vigyorral a száján.

– Nem tudom. Amikor a városba kerültem, először érdekes volt az állandó karácsonyi „tűzharc”. Ahogy aztán befejeztem az egyetemet, dolgozni kezdtem, egyre frusztrálóbb lett az olykor másfél hónapig is eltartó hadiállapot. Mostanra már kifejezetten ideges szoktam lenni, amikor meghallom az első robbanást. A múltkor pár kölyökre üvöltöztem egy kiadósat, mert mellettem robbantottak fel valamit, én pedig azt hittem, hogy összecsinálom magam – mesélem kissé bosszankodóan, de enhyén mosolyogva.

– Lényeg, hogy a gyerekek élvezik – hagyta rá a haver.

Ebben a pillanatban, egy gyerekbanda mellé értünk, akik sunyin néztek ránk, hátratett kezekkel, a puskapor bűzében.Egy hatalmas durranás után az egyikük felugrott. A lába alatt robbant fel a petárda, miután egy szempillantás alatt az egyik társa torkának ugrott. Felnőttek tudását megszégyenítő szitokszavak hangzottak el mindkét érintett szájából, miközben egymást agyabugyálták meglepő hozzáértéssel.

– A gyerekek csakugyan élvezik – erősítette meg a barátom.