2024. április 19., péntek

Utazunk idén?

Az egyetlen magyarkanizsai utazásközvetítő számtalan programot kínál

Hét éve igazgatja Magyarkanizsa egyetlen utazási irodáját a tulajdonos, Farkas Grubin Danica, akihez a helyiek, sőt már távolabbiak is bizalommal fordulnak. Mivel nem utazásszervező, hanem közvetítő, az ország minden utazási irodájával együttműködik, hogy a legkülönfélébb kirándulási, telelési és nyaralási igényeknek tehessen eleget. Már most számtalan programot kínálnak az irodába betérőknek, bár még a nyári utazási feltételek nem tisztázottak, és bármikor bármilyen változás is előállhat a korlátozások tekintetében. Ezért is fontos, hogy olyan irodát válasszunk, ahol minden részletre kiterjedően tájékoztatnak minket időben, és éppen ezért az utazásközvetítő barátságosabb viszonyt is ápol a hozzá fordulókkal. Danica nemcsak utat ajánl, hanem végigköveti az utazót virtuálisan, kapcsolatot tart fenn vele, ha esetleges probléma vagy fennakadás történne, így joggal mondhatjuk, hogy ez tulajdonképpen egy bizalmi viszony utazó és szervező között, ami nem mellékes, főleg abban az esetben nem, ha egy teljesen idegen, távoli ponton vagyunk, jól jöhet a segítő otthoni jobb, ami tőle megkapható a legkedvezőbb ajánlatok kiválasztása mellett. Ez már a plusz, ami miatt is sokan fordulnak hozzá, valóban bizalommal, hogy a pénztárcánk, igényeink és biztonságérzetünk valóban a legjobbat kapja.

Danica elmesélte, hogy az utóbbi két év számukra nagyon nagy nehézséget okozott, hiszen köztudott, hogy alig-alig akadt olyan, aki távolabbi célpontot választott vagy választhatott volna, így az ő munkája is teljesen ellehetetlenült, olyannyira, hogy pár hónapig fel kellett függesztenie az iroda működését. Természetesen úgy érezte, nem hagyhatja cserben azokat, akik hosszú ideje hozzá fordulnak, de az otthonokban utalványok is hevertek, amelyek sorsát mindenképp rendezni kellett, így nem volt számára kétséges, hogy vissza kell térnie, és akármilyen nehézségek között is, de folytatnia kell a munkát olyan feltételek mellett, amilyeneket most épp a kényszer szülte helyzet enged. Míg a többi ágazat is megsínylette az utóbbi időszakot, azért átmenetileg, ilyen-olyan megoldásokkal, korlátozásokkal ugyan, de dolgozhattak, az utazási irodák viszont tényleg megkötött kézzel várták a szebb jövőt, vagy legalábbis olyat, amit a két évvel ezelőtti állapotok biztosítottak.

Most némileg jobbnak tűnik a helyzet, nem tudhatjuk azonban, hogy a jövő mit tartogat még, de az irodák már sok kínálattal rukkoltak elő, melyeket ő is közvetít. Nagyon sok kirándulás magyarkanizsai felszállással is kivitelezhető, ami azért kényelmes is. A legközelebbi például egy kétnapos, szarajevói kirándulás, mely mindössze 59 euróba kerül. Természetesen a nyaralások a legkeresettebbek, amelyekre nagyon lassan, de gyűlnek az érdeklődők. A szervező elmondása szerint a közelmúltban belföldi utakat nem kellett leszerveznie, azt megoldották a családok és egyének, és nagyon sokan maradtak itthon is. Láthattuk, hogy tavalyelőtt például a magyarkanizsai kemping is tömve volt, olyannyira, mint az elmúlt évtizedekben talán soha. Még mindig nem mondhatjuk, hogy az utazási irodák kilábaltak volna a nehézségekből, mert az emberek joggal félnek attól, hogy vajon a nyáron milyen korlátozásokat vagy követelményeket vezetnek majd be.

Farkas Grubin Danica hét éve vezeti a New Travelt Pluszt

Farkas Grubin Danica hét éve vezeti a New Travelt Pluszt

Minden ország más belépési követelményeket támaszt már most, de a közvetítő szerint a telelések nála nem népszerűek, nagyon kisszámú az érdeklődő. A nyaralások azok, amelyek miatt általában felkeresik. Danica elmesélte, hogy tavaly Egyiptom volt a legnépszerűbb, ami 500 eurótól indult, repülővel, all inclusive ellátással. A közelebbiek közül Montenegró, mert ott nem kellett különösebb előírásoknak megfelelni. Idén Görögország, Törökország, Egyiptom már javában kínálja a nyaralásait, de Ciprus és Dubaj sem marad le. Tavaly Albánia volt még közkedvelt, de ugyanúgy, ahogy Montenegró, követeli már a vakcinát vagy a PCR-t, ami nagy valószínűséggel az idei nyárra is marad, tehát sehová nem tudunk teljesen szabadon utazni. Danica azt tapasztalta, hogy aki utazni akar, az minden követ megmozgat, pontosabban minden követelményt teljesít, és távolabbi ponton ereszti ki a fáradt gőzt.

Májusban Egyiptom, Ciprus, Törökország, Dubaj az ajánlott helyek, de ha a pénztárca engedi, Thaiföldre, Zanzibárba is el lehet reppenni, ez utóbbi 8-900 euróból megoldható. Horvátország félpanzióval 250 euróért is elérhető már a nyár folyamán 9 éjszakára. Egyik utazás Makarskára magyarkanizsai indulással például ennyibe kerül. A török árak már erősebbek, de ahogy Danica mondja, nem nagyon változtak az árak az elmúlt évekhez képest. A legdrágább célpont ára a csillagos ég, több ezer eurós utakat is lebonyolítanak, de egy 10 éjszakás, 4 személyes családi utazás Törökországba all inclusive ellátással belefér 2000 euróba repülővel. Görögországba busszal májusban 50-60 euróért már el lehet menni. A legolcsóbb a nyaralások tekintetében Görögország. Az egyedül utazóknak kicsit mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk, mert a szobákért 50 százalékkal többet kell fizetni.

Danica elmondta, hogy bőséges kínálattal rendelkeznek nyaralás tekintetében, kinek-kinek pénztárcája szerint, csak be kell térniük a magyarkanizsai New Travel Plusz utazási irodába!