2024. március 29., péntek

Új időpontban tartják a Gion Nándor olvasási versenyt

Tekintettel arra, hogy a vajdasági középiskolák távoktatásban kezdték meg a második félévet, a verseny időpontja közel áll ehhez az alaphelyzethez, a szervezők úgy döntöttek, hogy későbbi időpontra halasztják a megmérettetést. A döntésüket előzetes egyeztetés során támogatták a már bejelentkezett iskolák tanárai, igazgatói. Ennek megfelelően a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a középiskolás korosztálynak meghirdetett Gion Nándor olvasási versenyt középiskolások számára 2022. február 25-én (pénteken) rendezi meg Újvidéken 10:00 órai kezdettel az Apáczai Fiúkollégiumban (VMPE, 21000 Újvidék, Bogdan Šuput utca 16), áll a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A verseny résztvevői 3 fős csapatokat alakítanak. A csapat tagjai megbeszélik, hogy ki melyik könyvet olvassa el az adott listán szereplő könyvek közül. Egy-egy tanulónak legkevesebb két művet el kell olvasnia. A döntőben a csapat 6 irodalmi műből kapja a teszteket, ill. a feladatlapokat aszerint, hogy melyik 5 címet húzza ki a sorsoláskor, tehát gyakorlatilag öt felmérőt tölt ki, mivel a választási lehetőséget meghagyva 1 könyv lemarad a végső listáról. 2 könyvről tesztet kapnak és 3 olvasmányból feladatlapot. A csapatok egyforma kérdéseket tartalmazó feladatlapon dolgoznak, és a versenyzők egy-egy csapaton belül közösen oldják meg a feladatokat, és lehetőségük lesz a csapatmunkára.

Az olvasandó művek listája

Elsősök és másodikosok csoportja
1. Gion Nándor: Sortűz egy fekete bivalyért
2. N.H. Kleinbaum: Holt Költők Társasága
3. Gabriel Garcia Marquez: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája
4. Nagy Abonyi Árpád: Hermész tenyerén (útirajzok)
5. Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának
6. Mándy Iván: A pálya szélén

Harmadikosok és negyedikesek
1. Vladimir Kecmanović: Az ágyú forró volt
2. Dallos Sándor: A nap szerelmese
3. Totth Benedek: Holtverseny
4. Mathias Énard: Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról
5. Vida Ognjenović: Hűtlenek
6. Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplója 1935-1946 – az 1935/1936-os évek

Jelentkezési határidő: 2022. február 18. (péntek)

A legjobbak könyvjutalomban részesülnek, illetve minden versenyző jogot nyer az Irodalmi és Művészeti Élménytáborban való részvételre, melyet a nyári szünidőben, 2022. július második felében szerveznek meg Újvidéken.