2024. március 28., csütörtök

A lengyel külügyminiszter szerint az EBESZ harminc év óta nem állt ilyen közel a háborúhoz

Harminc év óta most van a legközelebb a háborúhoz az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) térsége – figyelmeztetett az EBESZ Állandó Tanácsának bécsi ülésén Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter, kiemelve az ukrán válságot és a kazahsztáni zavargásokat.

Az EBESZ soros elnöki tisztét betöltő tárcavezető azt mondta, Kelet-Európában hetek óta növekszik a katonai feszültség jelentette fenyegetés.

„Az Ukrajnában és a szomszédban zajló konfliktus békés megoldására kell törekednünk" – szögezte le Rau, ám azt is hangsúlyozta, hogy az ukrán válságot csakis az ország szuverenitása és nemzetközileg elismert határai tiszteletben tartása segítségével lehet rendezni.

Alekszandr Lukasevics, Oroszország EBESZ-nagykövete ugyanakkor kijelentette: a Nyugat álláspontja a genfi és brüsszeli megbeszélések nyomán azt jelzi, hogy nem fog konstruktívan reagálni Oroszország javaslataira.

„Az úgynevezett kollektív Nyugat álláspontja arra enged következtetni, hogy sajnos nem fogunk konstruktív választ kapni felvetéseinkre. Legalábbis nekem ez a benyomásom. Szeretném, ha tévednék ebben" – mondta az orosz EBESZ-diplomata.

Úgy fogalmazott, hogy Oroszország senkihez nem intéz ultimátumokat, hanem szeretne szakszerűen kompromisszumos megoldást találni a nála és másoknál felmerült problémákra. Egyben kijelentette, hogy minél előbbi döntést szeretne az általa követelt biztonsági garanciák, különösen a NATO keleti bővítésének lezárása ügyében.

Leszögezte mindazonáltal azt is: „Oroszország békeszerető ország. De nincs szükségünk olyan békére, amelyért bármely árat meg kell fizetni."

Michael Carpenter, az Egyesült Államok EBESZ-nagykövete a csütörtöki tanácskozást követően arról beszélt, hogy a Nyugatnak fel kell készülnie a feszültségek lehetséges elmérgesedésére.