2024. április 20., szombat

Ma érkezik az egyszeri segély

Az egészségügyi dolgozók 10 ezer dinárt kapnak

A járvány kezdete óta igencsak leterhelt egészségügyi dolgozók odaadó munkáját ma 10 ezer dináros egyszeri juttatással köszöni meg az állam – emlékeztetett tegnap Siniša Mali pénzügyminiszter.

– Ahogyan korábban megígérte az államvezetés, 2022. január 14-én, pénteken, 122 462 szerbiai egészségügyi dolgozó számlájára érkezik meg a 10 ezer dináros pénzsegély. Azokról az egészségügyi dolgozókról van szó, akik az egészségügyi rendszer valamelyik ágazatában dolgoznak, a katonai egészségügyi intézmények, büntetésvégrehajtó intézetek, szociális védelmi intézmények valamelyikében, a lényeg az, hogy bérezésüket az állami költségvetésből fedezzék – jelentette ki a pénzügyminiszter.

Mali elmondása szerint az egészségügyi dolgozók munkája folyamatos, és már több alkalommal is kaptak egyszeri juttatást, valamint fizetésemelésre is sor került, 2019-ben 15 százalékkal emelkedett az ápolók, 10 százalékkal pedig az orvosok bére.

– Amikor 2020 elején kitört a járvány, az egyik első intézkedések között foganatosítottuk az egészségügyi dolgozók újabb 10 százalékos béremelését. Ugyanez az év novemberében volt egy 10 ezer dináros egyszeri segély is. A következő év elején ismét 5 százalékkal növeltük a béreket, valamint most január 1-jén is 8 százalékkal növekedett a fizetés, minden közszférában dolgozó számára – emlékeztetett Mali.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta a munkafeltételek javulásának fontosságát az egészségügyben, s ennek érdekében az állam évről évre több pénzt bocsát egészségügyi felszerelések és gyógyszerek beszerzésére, akárcsak a kórházak, egészségügyi központok és épületek felújítására.

– Ez is egy módja annak, hogy még egyszer köszönetet mondjon az állam az egészségügy alkalmazottjainak azért, amit az országért és lakosaiért tesznek. Az egészségügy számíthat az államra, amely készen áll arra, hogy támogassa – mondta Mali.

A pénzügyminiszter arra is emlékeztetett, az egészségügyi dolgozók mai 10 ezer dináros támogatása mellett a nyugdíjasok 20 ezer dinár egyszeri segélyt kapnak február 10-én, a 16 és 29 év közötti fiatalokat pedig 100 euróval segíti az állam. A fiatalok jelentkezése a segélyre január 15-étől 30-áig tart.

– Az említett három támogatás, vagyis az egészségügyi dolgozók 10 ezer dináros, a nyugdíjasok 20 ezer dináros, valamint a fiataloknak szánt 100 eurós támogatás összértéke 8, 7 milliárd euró. Ez az országos GDP 18 százalékának megfelelő összeg. Ezek hatalmas mennyiségű pénzösszegek, és tükrözik az ország jelenlegi pénzügyi helyzetét. Mindez azt bizonyítja, hogy Szerbia erős és stabil állam, biztos lábakon álló gazdasággal, amely mindig készenlétben áll, hogy segítsen a polgárokon – vonta le a következtetést a pénzügyminiszter.