2024. április 19., péntek

Márciusban indul a vasúti utasforgalom Belgrád és Újvidék között

A jövő héttől a vágányok tesztelése miatt szünetel a forgalom az említett szakaszon

Tomislav Momirović építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszter közölte: márciusban adják át a forgalomnak a Belgrád és Újvidék közötti gyorsvasutat. Mint fogalmazott, ezt a meggyőződését arra alapozza, hogy hétfőn, január 17-én már az új vasút dinamikus tesztelését is megkezdik.

Korábban az átadás időpontjaként egészen pontosan március 1-jét emlegették, még korábban az idén februárra ígérték az avatót, 2020 áprilisában pedig tavaly októberre jelezték a vonatok indítását. Most már egészen bizonyos, hogy már a választások előtt megindulhat az utasforgalom. Az egyes részmunkálatok megkezdése kapcsán többször azt is lehetett hallani, hogy a vonatjegynek „nem kellene 1000 dinárnál többe kerülnie”.

A Pink tévé műsorában a miniszter tegnap megismételte, ezen a vonalon akár 200 kilométeres óránkénti sebességgel is száguldhatnak a szerelvények. A fővárostól a tartományi székvárosig mindössze fél órát tart az utazás, a távlati kilátások szerint pedig Szabadkára másfél, Budapestre pedig három és fél óra alatt lehet majd eljutni. Újvidékig a legkorszerűbb, a svájci Stadler vasútijármű-gyártó cégtől vásárolt vonatok közlekednek. Három ilyen járművet szerzett be az ország, az első tavaly október végén érkezett meg, egyet január végére, és még egyet március elejére várnak.

A Belgrád–Újvidék gyosvasút dinamikus tesztelésének hétfőre bejelentett kezdete kapcsán, mint közöltük, a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra vállalat arra figyelmeztetett, hogy február 4-éig, ameddig az új vonal vizsgáztatása tart, a két város között teljesen megszűnik minden vasúti forgalom, nem járnak a belgrádi BG Voz szerelvényei, valamint a Ruma, Šid és Zvornik felé közlekedő vonatok sem, a batajnicai és a kamendini közúti átjárókat pedig időnként lezárják.