2024. március 28., csütörtök

Óbecsén mintegy 130 új fertőzött

Egyre többen veszik fel a védőoltást a községben

A 2022. január 11-ei adatok szerint Óbecse községben 12.680 személy vette fel a koronavírus elleni védőoltás első adagját, 12.385-en a második adagot is megkapták. A harmadik, az úgynevezett emlékeztető oltást eddig 8000-en igényelték. Óbecsén a polgárok a Sinopharm, Pfizer, AstraZeneca, Moderna és a Szputnyik vakcinák közül választhatnak, az immunizációra nem kell előre bejelentkezni, mondta dr. Slobodan Dimitrov, az óbecsei Egészségház igazgatója.
– Tavaly az ősz folyamán valamennyire megnőtt a polgárok érdeklődése a védőoltások iránt, az ünnepek alatt viszont csökkent az oltások száma. Azt tapasztaljuk, hogy a héten ismét emelkedik az oltási hajlandóság a községben – közölte az igazgató.
Dr. Slobodan Dimitrov hozzátette, hogy Óbecsén egy hivatalos covid-rendelő működik, amely a valamikori Jodna Banja épületében található, de a gyermekorvosi rendelőintézetben és az összes többi egészségügyi létesítményben is kialakítottak egy külön részleget, amely covid-rendelőként szolgál szükség esetén. A covid-rendelők munkaideje hétköznapokon 7 és 20 óra között, hétvégén pedig 8-tól 18 óráig tart.
Azok a személyek, akiknél felmerül a koronavírus fertőzés gyanúja az említett munkaidőn kívül, a sürgősségi ügyeletnél jelentkezhetnek. Az óbecsei Egészségházban található oltópont munkaideje 8-tól 18 óráig, hétvégén pedig 8-tól 14 óráig tart, itt a szezonális influenza elleni védőoltást is fel tudják venni a páciensek.
Óbecsén január 11-én 55 antigén gyorstesztet végeztek, amelyből 16 személynél lett az eredmény pozitív, a 16-ból kettő gyermek. 34 PCR-tesztet végeztek, ebből 6 személynél igazolt a teszt pozitív eredményt, a hatból egy gyermek. Két személyt kórházba szállítottak.
A Vajdasági Közegészségügyi Intézet adatai szerint a január 11-ei nappal bezárólag Óbecse község területén összesen 5446 személynél regisztrálták a koronavírust. 126 új esetet regisztráltak ezen a dátumon.