2024. március 29., péntek
KERÉKPÁROZÁS

Valter indul a Girón!

Ott lesz az idén Magyarországról rajtoló Giro d’Italia mezőnyében Valter Attila. A magyar versenyző csapata, a francia Groupama–FDJ a közösségi oldalán jelentette be, hogy Valter – valamint Arnaud Démare – ott lesz a budapesti Grande Partenzán. Valter tavaly három szakaszon át viselhette az összetett éllovasának járó rózsaszín trikót. A május 6-án induló háromhetes viadallal kapcsolatban a magyar bringás korábban azt mondta, a nyitószakaszt záró visegrádi emelkedő a kedvenc edzőhelyszíne, és mindennap úgy kel fel, hogy a nyitóetapot megnyerve újra felölthesse a Maglia Rosát.

Az idei Girón hét sík, hat hegyi szakasz, továbbá két időfutam lesz, a maradék hat résztáv pedig dombos, ami a hosszú szökéseknek kedvezhet. A három magyarországi etap útvonalát november elején jelentették be hivatalosan: a Budapest–Visegrád és a Kaposvár–Balatonfüred távok között rendezik a budapesti időfutamot. A viadal május 29-én Veronában ér véget. Magyarországot korábban még egyik nagy háromhetes verseny sem érintette.

Pogačar a Vueltán?

Tadej Pogačar kijelentette, hogy idén a Tour de France mellett elindulna a Vuelta a España országúti körversenyen is. „Két háromhetes viadalon szeretnék rajthoz állni. Soha nem lehet tudni, mi történik a szezon előrehaladtával, de újra részt vennék a Vueltán” – mondta a világelső szlovén kerekes. Pogačar éppen a 2019-es Vueltán robbant be az élvonalba, amikor első háromhetes viadalán rögtön a harmadik helyen zárt. Azóta kihagyta a spanyolországi versenyt, miután 2020-ban és tavaly is megnyerte a Tour de France-t. A 23 éves sportoló sűrű szezont tervez 2022-re, ugyanis a Tour és a Vuelta mellett az öt legnagyobb egynapos futamból várhatóan négyen – tavasszal a Milánó–Sanremón, a flandriai körversenyen, a Liège–Bastogne–Liège-en és ősszel a lombardiai körversenyen – is rajthoz áll.