2024. március 29., péntek
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Padlón az oltási hajlandóság

Kon szerint felelőtlenség második körben is újévi bulikat szervezni

Kon szerint felelőtlenség második körben is újévi bulikat szervezni
A Covid-rendelőkre, és nem a kórházakra nehezedik most különösen nagy teher – értékelte a Pink tv-nek Zoran Bekić, a Belgrádi Vásáron működő oltópont koordinátora, mondván, a páciensek néhol csak több nap után kerülnek sorra a rendelőben. Arra is rámutatott, hogy az átoltottsági arány túl alacsony ahhoz, hogy lassítsa a vírus terjedését. December végén országszerte naponta átlagban 9–12 ezer dózis vakcinával oltottak, most viszont 1500–5500 dózissal, de olyan nap is van, amikor 1000-nél kevesebb vakcinát adnak be.

NÖVELIK A COVID-RENDELŐK KAPACITÁSÁT

Igyekeznek növelni a Covid-rendelők kapacitását, „Belgrádban például már nem 120 csapat van a terepen, hanem 195" – nyilatkozta az SZRTV-nek Mirsad Đerlek egészségügyi államtitkár. Szerinte jó szervezéssel megoldhatók a nehézségek. Az oltatlanoknál, elsősorban az idősebbeknél, súlyosabb tünetek alakulnak ki, az immunizáltaknál azonban enyhébbek – mondta, hozzátéve, hogy a poszt-Covid-szindrómával nem foglalkoznak eleget, noha ez azoknál is kialakulhat, akiknél a fertőzés enyhe lefolyású volt.

A GYÜLEKEZÉSSZABADSÁG KORLÁTOZÁSÁT SÜRGETIK

Predrag Kon szerint szilveszter éjszakáján nem lett volna szabad tömegrendezvényeket tartani, majd válaszolva az SZRTV újságírójának kérdésére, hogy akkor a válságstáb miért maradt tétlen, kifejtette: „A testület egészségügyi szakértő tagjai minden tőlük telhetőt megtettek."
A növekedés kezdetét követően tájékoztatta a testületet, hogy a helyzetre való tekintettel milyen intézkedések lennének szükségszerűek, hiszen egyedül az immunizáció adott esetben nem segít, majd abban reménykedett, hogy az újévi ünnepek után egyeztet a testület. Szerinte elfogadhatatlan, hogy a Julianus-naptár szerinti újév alkalmából számos tömegrendezvényt terveznek. Jelenleg nem a Covid-beléptető egész napos alkalmazásának elrendelése lenne a legfontosabb, hanem a gyülekezésszabadság drasztikus korlátozása, valamint az otthoni munkavégzés kiterjesztése – vélekedett Kon, aki „kétségbeesettnek és tehetetlennek érzi magát.

Ötjegyű esetszám

A tegnapi járványjelentés szerint tovább növekedett minden mutató. Országszerte 13 693 új fertőzést jegyeztek, 37 402 tesztet végeztek el, a pozitivitás aránya 36,6%. A vizsgált napban 22 Covid-páciens hunyt el, hivatalosan 12 958 a járvány kezdete óta. Kórházakban 2287 Covid-pácienst kezelnek, 86-an lélegeztetőgépen vannak. Vajdaságban 2816 volt az esetszám, Újvidéken 1107.