2024. március 29., péntek

Üzent a távozó igazgató

Lemondott Milorad Grčić, a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) megbízott igazgatója – adta hírül tegnap a belgrádi sajtó Grčić levelére hivatkozva, melyet a média értesülése szerint az államvezetésnek küldött, és amelyben állítólag azt üzente: „Ha megengedik, hogy az ország villanyenergia-rendszerét olyan emberek irányítsák, mint amilyen Zorana Mihajlović, akkor Szerbia egy rakás szerencsétlenséggé válik, melyet bárki felfalhat.”

Aleksandar Vučić államfő az utóbbi egy hónapban többször is nyilvánosan felszólította Grčićet, hogy vállalja a felelősséget az EPS-ben történt számos üzemzavarért, és azt ígérte, erre sor is kerül, amint „stabilizálódik a rendszer”. Az elnök még tavaly december 18-án kijelentette: „Vegyék úgy, hogy Grčić már le is mondott.”

Egyelőre nem tudni, ki kerül az EPS igazgatói székébe, a médiumok Miroslav Tomaševićnek, az energiatermelésért felelős mostani végrehajtó igazgatónak a nevét emlegetik.