2024. április 25., csütörtök

Mit csinálsz, Éva?

Gyerekkoromban minden falusi kölyök tudta, hogy a rigók nagy mesterei az éneklésnek. Úgy cifrázzák, hogy öröm hallgatni. Különösen reggel és este érdemes fülelni, hiszen akkor legszebbek a rigókoncertek. A gyümölcsfák alatt megbújva vagy a nádasok mellett sokat hallgattuk az éneküket. Bár a népnyelv szerint az aranymálinkók, azaz a sárgarigók már régtől fogva a falu első emberét emlegetik, azt énekelve: „Huncut a bíró!”, mi nem elégedtünk meg ezzel a változattal, és más mondanivalót próbáltunk kihallani a jellegzetes trillából. A mi rigóink leginkább a nővéremet szólították meg: „Mit csinálsz, Éva?” Mire mi kórusban rávágtuk, ritmusban: „Töröm a diót!”. Erre a sárgarigók: „Adsz-e belüle?”. Mi pedig: „Dehogy is adok!” Aki legszebben tudott fütyülni, füttyszóval kísérte a párbeszédet. Órákig el lehetett diskurálni így a madarakkal, hisz azok tollukat borzolva, nekiszilajodva vettek részt a társalgásban. Különösen élvezetes volt ez cseresznyeérés idején, akkorra ugyanis nemcsak a rigók, hanem a seregélyek is ott portyáztak a gyümölcsfák körül, hogy a rovarokból álló ebédjüket lédús cseresznyével egészíthessék ki. A seregélyek pedig nagy zsiványok, nemcsak a gyümölcstolvajlásban, hanem a hangutánzásban is tehetségesek, és előszeretettel imitálják a rigók hangját. Zajos füttykoncert kerekedett hát ilyenkor, miközben cseresznyéből jutott nekünk is és a madaraknak is.

Amikor, kisiskolásként, Móra Ferenc Kincskereső kisködmön című könyve került a kezembe, elhűlve olvastam benne a körtemuzsikáról szóló részt: „Belefújtam a muzsikába: hát olyan szépen szólt, hogy örömömben tátva maradt a szám. Nem tudtam, ma sem tudom, mit csinálhatott a sípjával az az ezermester tót, de egészen úgy tilliózott, mint a sárgarigó. – Csak aztán mindig ilyen szépen szóljon! – tátogatta utánam a tót bácsi a harcsaszáját. De bizony szólt ez még szebben is, mert mire hazaértem, akkorra minden fortélyát kitanultam a körtemuzsikának. Ha csak a számhoz érintettem, halkan kacagott, mint a vadgalamb; ha rövideket fújtam bele, csattogott, mint a fülemüle; tudtam vele süvölteni, mint a pirók, csikorgatni, mint a csíz.” – Lám, egy egyszerű kis cseréphangszer képes megszólaltatni egy egész madárhadat – ámuldoztam, hát, még amikor arról olvastam, hogy a magyar táltosok körtemuzsikával „varázsolták” egészségesekké a betegeket, hiszen a régi magyar hagyomány szerint, ha hosszan fújják, akkor meggyógyul tőle, aki hallgatja. Gyerekésszel eltökéltem, hogy beszerzek egy körtemuzsikát, és madárhangokat utánozva gyógyítom majd a betegeket. Az élet azonban úgy hozta, hogy körtemuzsikám sohasem lett, ellenben a körülöttünk élő madarak énekét szépen megtanultam, és amikor rossz a kedvem, elfütyülöm valamelyikük nótáját. A kedvencem még ma is a sárgarigó éneke. Sajnos azonban már csak az interneten hallgathatom meg a huncut trillát, hiszen városba költözve elmaradtak mellőlem az énekesmadarak, nem is emlékszem, mikor hallottam legutóbb valódi rigófüttyöt.

Talán éppen ezért örvendeztetett meg a papagenós hír, miszerint az ausztrál lemezeladási listákat a helyi veszélyeztetett madarak csivitelését, füttyögéseit és csipogását tartalmazó album vezeti. A hírből kiderül, hogy Az eltűnés dalai – Songs of Disappearance című lemez több évtizedes gyűjtőmunka révén jöhetett létre. A vadvilág hangjainak rögzítésével foglalkozó David Stewart ugyanis harmincévnyi munkáját adta közre a lemezen, amelyen ritka és veszélyeztetett madarak hangja is hallható. Az elhivatott szakember sokszor órákig gubbasztott a bokrok között, mire sikerült egyetlen trillát is felvennie. A lemezt a kiadó részben ökológiai figyelemfelkeltésnek szánja, részben pedig segíteni szeretne vele, hiszen a lemez bevételét jótékony célra fordítják, az ausztrál madármentők, a BirdLife Australia projektjei részesülnek belőle. A madármentők tevékenysége nagyon fontos, hiszen számos veszélyeztetett faj megmentéséért küzdenek. Az ausztrál madarak egyébként is fogyatkozó állományát ugyanis a klímaváltozás tovább csökkentette, egyeseket a kihalás szélére sodorva. Az elmúlt években tomboló erdőtüzek pedig az élőhelyüket veszélyeztették. A BirdLife Australia becslése szerint a veszélyeztetett fajok száma 25 százalékkal nőtt. Az ország madarai közül hatból egyet fenyeget a kihalás veszélye, vagyis az 1299 fajból 216 tűnhet el a következő években.

Az eltűnés dalai – Songs of Disappearance, amely 2021 decemberében jelent meg, olyan előadókat utasított maga mögé a lemezeladási listákon, mint az ABBA vagy Mariah Carey, és remélhetőleg sokakhoz eljutott, az általa képviselt üzenettel egyetemben. A lemez borítóján a csodás nevű bíborsapkás tündérmadár látható, amelynek éneke szintén helyet kapott a hanghordozón. A YouTube-on bele is hallgathatunk az ausztrál madarak énekébe, hiszen a videómegosztó felületen találhatunk ízelítőt a lemezről. A félénk, riadt, cserfes, dallamos és ki tudja, hányféle madárhangot hallva megbizonyosodhatunk felőle, hogy az énekük valódi művészet, mellyel akár gyógyítani is képesek. A lelket bizonyosan. Talán a mi madaraink énekét sem ártana így rögzíteni és közkinccsé tenni. Sajnos, sok madárfaj tájainkon is egyre fogyatkozik, és félő, hogy eljön az idő, amikor a gyerekek már csak felvételről ismerhetik meg az énekesmadarak trillázását.