2024. március 29., péntek

Feljelentések tűzrakás miatt

A pravoszláv szenteste után a lakók eltakarították a hamut

A városi, felügyelőségi munkakörrel megbízott igazgatóság illetékesei közölték, hogy a pravoszláv karácsony előestéjén, polgári feljelentések alapján, több helyen is célzott beavatkozást hajtottak végre a város területén. A felügyelők és a kommunális rendőrség január 5-és és 6-án összessítve 130-nál is több bejelentést kaptak javarészt arra vonatkozóan, hogy egyesek tűzifát, továbbá egyéb, különféle, égetésre alkalmas anyagot halmoznak, illetve égetnek a város sűrűn lakott közterületein. A feljelentések tehát a pravoszláv szenteste hagyományos megünneplésével álltak kapcsolatban. A felügyelők és a kommunális rendőrök – emberi erőforrásaik függvényében – igyekeztek eleget tenni a polgárok hívásainak, és a hatáskörükbe tartozó intézkedéseket megtették. – Többek között kiszálltunk a terepre a Szentendrei úton is, a kommunális felügyelőség és a kommunális rendőrség közösen. Ebben az esetben több személlyel értekeztünk a helyszínen, ők faanyagot és egyéb anyagot halmoztak, a szenteste folyamán tervezték meggyújtani azt. Tekintettel arra, hogy a fa- és egyéb tüzelőanyag felhalmozása közterületen szabálysértésnek minősül (városrendészeti döntés, 82. szakasz, 1. bekezdés, 2. pont), a tetten ért és azonosított személyek ellen szabálysértési eljárást kezdeményezünk – olvasható az igazgatóság által kiadott közleményben.

A kommunális fgelügyelőség dolgozói a pravoszláv szenteste utáni reggelen ismét bejárták a terepet, meggyőződtek arról, hogy azokon a helyszíneken, amelyekre a korábbi feljelentések vonatkoztak, kisebb mennyiségű hamu maradt. A későbbiekben újra felkeresték ezeket a helyeket, és meggyőződtek arról, hogy azok a személyek, akiknek korábban a felügyelők ezt megparancsolták, a nap folyamán a hamut is eltakarították a közterületekről. A tűzrakásra vonatkozó feljelentésekre nemcsak a fent említett, két szolgálat dolgozói reagáltak, hanem mások is, mindegyik a saját hatáskörével összhangban.