Nyugdíjasan is aktív életet kell élni

A magyarcsernyei Sötét István és neje, Katalin nyugdíjas házaspár, akik az idén már 52. házassági évfordulójukat ünneplik. Büszkék népes családjukra: három gyermekük, hat unokájuk és hét dédunokájuk van. Míg Katalin szerepe a család összetartása, addig Istvánról elmondhatjuk, hogy nyugdíjasként is kifejezetten aktív életet él. A Vöröskereszt helyi szervezetének titkára és koordinátora, ebből adódóan véradásokat szervez, és minden egyéb vöröskeresztes akcióban részt vesz: ha kell, tanfolyamok szervezésében segédkezik, ha pedig arra van szükség, akkor gyermekeket juttat el a verseci Vöröskereszt táborba. A koronavírus-járvány kezdetéig nyaralásokat is szervezett Montenegróba, Igalóba és Herceg Noviba, egy nagykikindai magyar család nyaralójába.

Aki csak ismeri Istvánt, az tudja róla, hogy mindenhol ott van, nincs olyan helybeli rendezvény vagy esemény, amelyen ne jelenne meg. Vallja, hogy szeret a történések középpontjában lenni, de nem mint meghatározó személy, hanem mint kézzelfogható segítség. Ahogy mondani szokta, segítség mindig kell, és néha egy-két jó szó, egy kis kedvesség hasznos lehet mindenki számára. Mindezen túl Istvánnak van egy érdekes hobbija is, én ezért is ültem le vele egy kicsit beszélgetni: régi, különös, illetve különleges alakú, valamikor italt tartalmazó üvegeket, palackokat és teáskannákat gyűjt.

– Körülbelül öt évvel ezelőtt kezdtem el ezeket az üvegeket gyűjtögetni, amikor kiléptem a helybeli hagyományápoló csoportból. Velük sokfelé utaztam a feleségemmel együtt, rengeteg rendezvényen vettem részt, főzőversenyeken is elindultam, és sokféle kiállítást láttam, melyek nagyon tetszettek. Már akkoriban megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék régi üvegek gyűjtésével foglalkozni, de csak öt évvel ezelőtt határoztam el magam igazán – mesélt a kezdetekről a házigazda, majd bekísért egy nagyobb, spájzszerű helyiségbe, ahol egy nagy polcon mindenféle üveg sorakozott.

– A gyűjteményem most megközelítőleg kétszáz darabból áll. A legtöbb üvegtárgyam ebben a helyiségben, ezeken a polcokon kapott helyet, de az otthonunk minden szegletébe jutott egy-egy darab az üvegszekrényekbe és az asztalokra díszként is, sőt a padláson is tartok néhányat, mert sajnos még nem találtam nekik helyet. Vannak itt modernebb és régiesebb stílusú üvegek is. A legrégebbi, ez a pálinkásüveg 1860-ban készült. Ezt az ötliteres sörösüveget itt vettem a piacon, mert nagyon megtetszett. Volt egy olyan vendégem, aki szerette volna elvinni, megvenni tőlem, elég szép összeget is ajánlott érte, de én nem szeretnék egy darabtól sem megválni. Számomra minél régebbi az üveg, annál értékesebb. Vannak itt modernebb alakzatúak is, mint ez a kakas formájú, vagy ezek a színezett borosüvegek és a vázák. Ezeket ismerősöktől kaptam. Üvegből készült lopótökkel sem mindenki dicsekedhet, én olyat is szereztem barátaim segítségével – mondta büszkén István.

Minden polcon nagyság és rendeltetés alapján rendszereződnek a darabok: pálinkás-, boros-, sörös- és whiskysüvegek, modern vázák, vizes-, ecetes- és olajoskancsók. A hely tényleg szűkös, egymáshoz közel sorakoznak az üvegek. Néhány fénykép elkészítése után vendéglátóm felhívta a figyelmemet a szoba másik sarkára, ahol porcelánból készült teáskancsók, cukortartók és köcsögök voltak felsorakoztatva két polcon, alatta pedig régi konyhai-, illetve a háztartásban nélkülözhetetlen eszközök kaptak helyet: petróleumlámpák, kávéfőzők, mozsarak, merőkanalak, vizeskorsók, zománcozott bögrék, evőeszközök, salátástálak és tányérok. „Leltározásunk” után egy kávé mellett folytattuk a beszélgetést. István arról is mesélt, hogy honnan sikerült ennyi üveg- és porcelántárgyat összegyűjtenie.

– Elkezdtem keresgélni, kutatni a faluban. Eleinte a piacon vásároltam azoktól az eladóktól, akik használt és/vagy otthon feleslegessé vált holmijukat adják el. Aztán a szomszédoknál, az ismerősöknél, és a családtagjaimnál is elkezdtem érdeklődni, majd híre ment a faluban, hogy üres italosüvegeket gyűjtök. Egyre többen kerestek meg azzal, hogy menjek el hozzájuk, és nézzem meg, hogy mi van náluk, hátha találok valami érdekeset. Sokan a felengedtek a padlásukra is, hogy szétnézzek, mert általában, ami oda kerül, arra már nincs szükség a mai háztartásban. Én legjobban az öregebb házak padlását szeretem, mert ott mindig akad számomra valamilyen kincs. Az újabb vagy a felújított házak padlását már kitakarítják, ezért ott általában nem találok semmit. A nyaralásaim során is vettem néhány üveget, nagyon jutányos áron – avatott be a házigazda.

Aztán, ahogy ilyenkor lenni szokott, a további tervek felé terelődtek a gondolataink. István a jövőképet illetően nagyon lelkesnek bizonyult.
– A jövőt nézve két határozott tervem van. Az egyik az az, hogy mindenképpen bővíteni szeretném a gyűjteményemet. Amíg az erőm és az egészségem engedi, addig nem fogok leállni. A másik tervem az az, hogy a községbeli rendezvényeken is meg akarom mutatni ezeket az üvegeket. A helybeli asztalossal már megbeszéltem, hogy készít nekem egy lépcső formájú, könnyen mozgatható és összeszerelhető polcot. Az alapanyagokat már megvásároltam, csak arra várok, hogy az ünnepek elmúljanak. A község turisztikai irodájának vezetőjével is felvettem a kapcsolatot, hogy amikor a község rendezvényein a kézimunkázók vagy helyi termelők kiállítják a termékeiket, akkor nekem is engedjék meg, hogy kiállítsam a gyűjteményemet, mert szerintem egy ekkora és egy ennyire szép gyűjteményt ritkán láthat az ember. Természetesen beleegyeztek. Úgyhogy most már csak a rendezvényszezon beindulását várom, és azt, hogy az asztalos befejezze az új polcomat. Ha ő elkészül, veszek hozzá még valamilyen élénk színű, lepelszerű anyagot, hogy ha felsorakoztatom az üvegeimet, akkor esztétikusabbnak tűnjön az egész – zárta gondolatait Sötét István.