2024. március 29., péntek

A hét éve elhunyt Buzánszky Jenőre, az Aranycsapat jobbhátvédjére emlékeztek

Buzánszky Jenőre, az Aranycsapat 49-szeres válogatott jobbhátvédjére emlékeztek kedden kora délután abból az alkalomból, hogy a kiváló labdarúgó hét éve ezen a napon hunyt el.

Sírhelyénél, a Szent István-bazilikában Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke felidézte, hogy Buzánszky olimpiai aranyérmes, majd a Nemzet Sportolója volt. Játszott az évszázad mérkőzésén, az 1954-es világbajnokság mind az öt találkozóján szerepet kapott, így a berni döntőben is. Kiemelte: számára a hazaszeretet és az emberi méltóság tisztelete erőforrás volt.

– Közéléti személyiségként is kiváló teljesítményt nyújtott és olyan életművet hagyott maga után, amely példamutató a mai fiatalok számára – fogalmazott Lomnici, aki megemlítette azt is, hogy a Magyar Gyermekmentő Alapítványon keresztül az anyaországi és a határon túl élő nehéz sorsú gyermekeket is segítette, az Emberi Méltóság Tanácsának alapítójaként a külhoni magyarság sorsát is a szívén viselte.

Lomnici felidézte, hogy Dorogon Buzánszky Jenőről nevezték el a városi stadiont és 1993-ban a település díszpolgárává választották. Beszélt arról is, hogy Puskás Ferenc halála után Buzánszky feladatának tekintette az Aranycsapat hagyományainak ápolását.

– Már Öcsi bácsi temetése napján felvetette egy olyan méltó, nem profitorientált szervezet létrehozását, amely ápolja az Aranycsapat emlékét. 2014-ben a sajtó nyilvánosságára előtt kért fel erre, így az Aranycsapat Testület neki köszönheti a működését – jelentette ki a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke.

Kitért arra is, hogy a legendás együttes egykori jobbhátvédje a Debreceni Egyetem utazó nagykövete lett, a szellemiségét megőrző Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa pedig 2021-ben elnyerte Az év szabadidősport-rendezvénye díjat, amelyet a múlt héten, az M4 Sport - Az Év sportolója gálán adtak át. Hozzáfűzte: a Debreceni Egyetem egészalakos szobor állításával tisztelgett „Jenő bácsi” életműve előtt.

Ifj. Buzánszky Jenő, az Aranycsapat Testület tagja elsősorban édesapja társadalmi szerepvállalását emelte ki. Kiemelte, mivel nagyon szeretett Partiumba, Székelyföldre, a Felvidékre és Őrvidékre járni és sűrűn találkozott az ott élő magyarokkal, ezért azt tapasztalta, hogy az elszakított területeken még Puskás Ferencnél is nagyobb népszerűségnek örvendett. Emellett arra hívta fel a figyelmet, hogy id. Buzánszky Jenő hosszú éveken át a Magyar Labdarúgó Szövetség utánpótlásért felelős alelnöke volt. Ő kezdeményezte először, hogy már a legkisebb gyermekeknél figyeljenek oda a mozgáskultúra fejlesztésére, alapítója volt az Ovi-Foci Közhasznú Alapítványnak.