2022. május 23., hétfő

Az Európai Gyógyszerügynökség bizonytalan a negyedik dózissal kapcsolatban

Az előzetes adatok továbbra is azt mutatják, hogy az új típusú koronavírus ellen rendelkezésre álló vakcinák hatékonyak az omikron variáns által okozott súlyos betegségek és a kórházi kezelések megelőzésére is – közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) kedden.

Az Európai Unió amszterdami székhelyű gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő ügynökség kedden kiadott közleményében a többi között úgy fogalmazott: tanulmányok szerint az omikron vírusváltozat esetében a koronavírus okozta, tünetekkel járó betegségek elleni vakcinák hatékonysága valamivel alacsonyabb és idővel csökken is, a többi vírusváltozathoz képest.

Az ügynökség azonban egyelőre még bizonytalan a negyedik dózis beadásával kapcsolatban.

– Senki sem tudja pontosan, hogy mikor jutunk el az alagút végéhez, de oda fogunk érni – jelentette ki Marco Cavaleri, az EMA képviselője.

Véleménye szerint a negyedik és még további dózisok beadása nem fenntartható stratégia.

A vonatkozó tanulmányok azt is jól mutatják, hogy az oltás továbbra is magas szintű védelmet nyújt az omikron variánshoz kapcsolódó súlyos betegségek és kórházi kezelés ellen. Azok az emberek, akik megkapták az oltások emlékeztető adagját is, jobban védettek, mint azok, akik egy, vagy akár két oltást kaptak – olvasható a kommünikében.

Az európai gyógyszerfelügyeleti hatóság azt is közölte, hogy a rendelkezésre álló vakcinák csökkentik a kórházi kezelés, vagy a halálozás kockázatát a terhes anyák esetében is anélkül, hogy bármifajta szövődményt okoznának, vagy károsítanák a születendő babát. A koronavírus ellen szájon át adható és intravénás szerek pedig megőrzik hatékonyságukat az omikronnal szemben is, és segíthetnek korlátozni a betegségek lefolyását.