2024. március 28., csütörtök

Személyi igazolvány nélkül nincs 100 euró

Hosszú sorok a rendőrállomások tolóablakai előtt

Amikor megtudták, hogy a 100 eurós állami segély megszerzéséhez elengedhetetlen az érvényes személyi igazolvány, azok a 16 évnél idősebb fiatalok, akiknek még nincs okmányuk, megrohamozták a Belügyminisztérium tolóablakait. Amióta Aleksandar Vučić államfő az év végi sajtótájékozatóján bejelentette, hogy 100 eurót utalnak át a 16 és 29 év közötti korosztály számára, folyamatosan nő a személyi igazolványt igénylők száma – közölték a Novosti hírportálnak a Belügyminisztérium illetékesei. Mint mondták, január 4-én összesen 8000 kérelem érkezett be.

December végén, illetve az idei év elején a megszokottnál hosszabb sor alakult ki a rendőrállomások tolóablakai előtt. December első felében naponta 2000–2500 kérelmet vettek át, december 30-án azonban több mint 4000 polgár igényelte a személyi igazolványt, január 4-én pedig ez a szám csaknem 8000-re ugrott. A tömeg elkerülése és a dokementumok hatékonyabb kiadása érdekében a Belügyminisztérium illetékesei emlékeztetnek arra, hogy a polgároknak lehetőségük van időpontot foglalni az eUprava portálon keresztül. Amikor a  rendőrállomásokon már átadják a kérelmüket, a dokumentumra nem kell sokat várni, pár nap múlva már fel is vehetik – közölték a Belügyminisztériumból.

A 100 eurós támogatást szabályozó törvényjavaslat tegnap került a Szerb Képviselőház elé. A törvény hatályba lépésével a fiatalok január 15-étől 30-áig jelentkezhetnek a támogatásra.