2024. április 18., csütörtök

Visszaadták családjának a kabuli evakuáció során eltűnt kisbabát

Sohail Ahmadi mindössze két hónapos volt, amikor augusztus 19-én eltűnt a tálib hatalomátvétel után kialakult fejvesztett menekülés közben. Négy hónap után azonban visszakerült családja körébe, írja a BBC.

A Kabulban kitört káosz során számos felvételt lehetett látni kétségbeesett afgán szülőkről, akik a reptér körüli szögesdrótkerítés felett nyújtották át gyermekeiket az amerikai katonának, ez történt Sohail Ahmadival is. Édesapja, Mizra Ali, aki az amerikai nagykövetség biztonsági őreként dolgozott, valamint édesanyja, Suraya és négy testvére végül mégis bejutottak a reptérre, de ott már nem találták meg a kisbabát, ezért nélküle távoztak repülővel az Egyesült Államokba.

Hónapokon keresztül semmi hírt sem kaptak legkisebb gyermekük sorsáról, viszont novemberben, a Reuters is beszámolójából kiderült, hogy a csecsemő Afganisztánban maradt. Egy Hamid Safi nevű 28 éves taxisofőr talált rá a reptér aszfaltján. Mivel a családját nem sikerült megtalálnia, nejével magukhoz fogadták, Mohammad Abednek keresztelték, és sajátjukként kezdték nevelni.

– Vigyázni fogom ezt a kisbabát. Ha megtalálom a családját, akkor visszaadom nekik, de ha nem, akkor sajátomként nevelem fel – mondta Safi november végén a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva.

Miután sikerült kideríteni, hogy hol találják Sohailt, az ország észak-keleti Badahsztán tartományában élő nagyapja, Qaem Razawi útra kelt Kabulba, hogy visszakérje a gyermeket. Safi azonban azt követelte, hogy mielőtt visszaadná a gyereket, ő és családja is kapjon menedékjogot az Egyesült Államokban.

Több hétig tartó egyeztetések kezdődtek, melynek során a tálib hatóságok egy időre még le is tartóztatták Safit. Végül sikerült egyezségre jutniuk, így Sohail szombaton visszakerült nagyapjához. Szülei most abban reménykednek, hogy Sohail hamarosan elhagyhatja Afganisztánt, és csatlakozhat az időközben Michiganben letelepedett családhoz.