2024. március 29., péntek

Nehéz évet zárt a mentőszolgálat

A koronavírus-járvány miatt pluszfeladatokkal terhelt, de stabil évet zárt az Országos Mentőszolgálat – közölte a mentőszolgálat kommunikációs és pr-vezetője. Péntek esti közleményében Győrfi Pál azt írta: 2021-ben több mint 1,2 millió esetet láttak el, és ezen felül a pandémia miatt 1,3 millió járványügyi mintavételt kellett megszervezniük, illetve végrehajtaniuk, ami „komoly erőpróbát jelentett az Országos Mentőszolgálat és valamennyi mentődolgozó számára”. A 8500 mentődolgozó munkáját – a járványhullámok terheléséhez igazodva – országszerte több ezer önkéntes és számos támogató szervezet segítette. Kitért arra is, hogy „a feladatok maradéktalan ellátása mellett” az Országos Mentőszolgálat meg tudta őrizni költségvetési stabilitását is. Ez – mint kiemelte – „különösen annak tükrében nagy eredmény”, hogy a koronavírus-járvánnyal összefüggésben nagyságrendileg 6,5 milliárd forint többletköltsége volt a mentőszolgálatnak.

A mintavételezés, illetve covidos betegek szállításai során az egységek sok millió kilométert tettek meg, több tízmillió védőeszközt használtak fel – írta Győrfi Pál, hozzáfűzve: a mentődolgozók jelentős mennyiségű túlórát teljesítettek. Ennek kapcsán viszont megjegyezte, a járvány miatti többletköltségekhez szükséges fedezetet a kormány és az operatív törzs biztosítja.

Arra is felhívta a figyelmet: a mentőszolgálatnál dolgozó orvosok és ápolók anyagi megbecsülése a januári béremelésekkel tovább nőtt. „A járvánnyal kapcsolatos többletkiadások a továbbiakban sem befolyásolhatják a mentési tevékenység zavartalan működését” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ezért a költségekhez igazodó folyamatos és stabil finanszírozást a Pénzügyminisztérium immár közvetlen módon, úgynevezett költségvetési felügyelő útján is segíti.

„A koronavírus elleni küzdelem egyik legfontosabb mentőszolgálati eredménye a dolgozók fertőzés elleni védelme volt” – írta Győrfi, aki szerint ezt bizonyítja az is, hogy „a védőoltások és a munkavédelmi protokollok szigorú betartása révén az állomány fertőzöttségi arányát sikerült 1 százalék alatti szinten tartani”.