2024. március 29., péntek

Kedvencek temetője épül az ipari zónában

A kutyusokat és cicusokat csak hamvasztás után helyezhetjük majd örök nyugalomra

A Zoohigijena egy megismételt versenypályázaton kiválasztotta azt a vállalatot, amely elkészíti majd az első, városi, kedvencek temetőjének a látványtervét.

A tervek szerint a kedvencek temetőjét az Északi ipari zóna IV. részén alakítják ki, a Zoohigijena Közvállalat székhelyének a közelében.

A projekttervezet kidolgozására 4.776.000 dinárt különítettek el, a versenypályázaton az inđijai Domus construction vállalat győzött. A versenypályázat másik résztvevője, a Studio D Art és az Eco Waste treatment vállalatok félmillió dinárral kevesebbet kértek az elvégzett munkáért, de a projektdokumentációjuk hiányossága miatt elutasították őket.

Miután aláírják a projekttervezet kidolgozásáról szóló szerződést, a Domus construction vállalatnak 60 napja lesz a látványterv kidolgozására, majd ezt követően intézik az építkezéshez szükséges engedélyeket, dokumentációt.

A kedvencek temetőjét mintegy 1 hektáros területen alakítják majd ki, az egyik része a Zoohigijena állatmenhelyével lesz határos.Az előzetes terv szerint a menhely mellett a temető irányában egy zöldövezetet hoznak majd létre, járdákat és bekötőutakat is építenek.

Hamarosan megépülhet Újvidéken az első kedvencek temetője. Kiss Butterer Márta rajztanárnő telepi házának udvara lassacskán megtelik állatsírokkal. Van itt bagoly, papagáj, kutya és macskák is, a képen látható fekete cicus, Sova, négy évvel ezelőtt pusztu

Hamarosan megépülhet Újvidéken az első kedvencek temetője. Kiss Butterer Márta rajztanárnő telepi házának udvara lassacskán megtelik állatsírokkal. Van itt bagoly, papagáj, kutya és macskák is, a képen látható fekete cicus, Sova, négy évvel ezelőtt pusztu

– A kedvencek temetőjében nem lehet majd közvetlen módon eltemetni az állatokat, először el kell hamvasztani őket. Sírhelyet lehet vásárolni, majd az erre kijelölt helyen lehet elhelyezni a házi kedvenc hamvait tartalmazó urnát, emlékművet is lehet állítani, vagy emléktáblát elhelyezni – áll többek között a Zoohigijena közleményében.

A házi kedvencek temetője mellett 8 parkolót alakítanak ki a dolgozók számára, tízet pedig a látogatóknak. A temető területén két létesítményt építenek, az egyik kb. 200 négyzetméteres lesz, ezen a helyen alakítják ki a kedvencek elbúcsúztatására szolgáló termet, az irodahelyiségeket, ezenkívül bolt és mellékhelyiségek is lesznek. A másik épület kb. 100 négyzetméteres lesz, itt kap helyet a krematórium és a mellékhelyiségek.