2024. március 29., péntek

Eredményes közreműködés a vidékfejlesztési minisztériummal

A szerbiai vidékfejlesztési minisztérium az óév végén évértékelő ülést tartott, amelyen a magyarcsernyei községet Dragan Daničić, a községi képviselő-testület elnökhelyettese képviselte.

Dragan Daničić felszólalásában a község és a minisztérium közösen elért eredményeiről beszélt.

– A magyarcsernyei község a vidékfejlesztési minisztériumnak három programjából kapott anyagi támogatást. Az első program a hazai szövetkezetek fejlesztésének a támogatása, melyben egy szövetkezetünk 9 millió dináros fedezetet kapott hűtőház kiépítésére. A második program keretein belül falusi házak vásárlására kaptunk pénzügyi támogatást, összesen 25,5 millió dinárt, amelyből 27 család számára tudtunk házat biztosítani. A minisztérium harmadik programjában vissza nem téritendő támogatást kaptunk a Miholjski susret sela rendezvény megvalósítására – számolt be az önkormányzat elnökhelyettese.

Daničić beszédében emlékeztetett arra is, hogy 2020-ban az önkormányzat vendége volt Milan Krkobabić, a minisztérium vezetője, és meglátogatta az egyik olyan családot, aki házvásárlásra kapott támogatást, és megnyitotta a költők nemzetközi találkozóját Đura Jakšić szülőházában.