2024. április 20., szombat

A Đoković-drámát figyeli a világ

Az egész 2022-es év legnagyobb sportbotrányára talán csak január 5-éig kellett várnunk, ekkor kezdődött el ugyanis az a meghurcoltatás, amit Novak Đokovićnak legalább hétfőig viselnie kell az ausztrál hatóságok által. Azon hatóságok által, amelyek éppen egymásra mutogatnak, próbálva felmenteni magukat annak felelőssége alól, ami ehhez a zűrzavarhoz vezetett. Az biztos, hogy Victoria államban két független szakmai bizottság is – nem tudva, hogy kinek a kérelmét vizsgálták – jóváhagyta az oltatlan szerb teniszező belépési engedélyét az országba, azon az alapon, hogy az elmúlt fél évben megfertőződött a koronavírussal. Landoláskor azonban a hatóságok már azzal fogadták, hogy nem Victoria állam határozata a releváns, a belépéshez pedig már nem elegendő az átesettség ténye. A kormány Scott Morrison miniszterelnökkel az élen azt hangoztatja, hogy mások félreértése vezetett ehhez a helyzethez, a közvélemény számára viszont inkább úgy látszik, hogy az erősen oltáspárti államhatalom csak példát igyekszik statuálni egy olyan világsztáron, aki büszkén hangoztatta, hogy oltásszkeptikussága ellenére is beléphet az országba.

Ausztráliában a világon az egyik legnagyobb az oltáspártiság (91 százalék felvette a vakcinát), köszönhetően az állam szigorú intézkedéseinek: egyetlen város sem töltött több napot zárlat alatt a világon, mint Melbourne, pedig hónapokon át egy Covid-19-fertőzést sem regisztráltak. Bár a lakosság zöme emiatt megnyugvást talál Đoković meghurcoltatásában, azért vannak szép számmal az ellenkező oldalon is. Több ausztrál is felelevenítette azt a két évvel ezelőtti emléket, hogy miközben az országban tomboló bozóttüzek során Morrison Hawaiin nyaralt, Đoković anyagi támogatást küldött az ország bajba jutott térségeinek. Az üggyel átfogóan foglalkozó lap, a The Age hasábjain is eltérő hangvételű véleménycikkeket találhatunk. Az egyik méltatlan politikai játszmának titulálja, hogy „odacsalogatták” Đokovićot, csak azért, hogy a nyilvánosság előtt megalázzák, rendkívül képmutatóan egy, a víruson többször is átesett világsztárt, a tenisztorna legeredményesebb játékosát felmutatva az országra leselkedő legnagyobb veszélyként. Egy másik viszont arra hívja fel a figyelmet, a szerb csak az orvostudományokban való saját szkepticizmusának köszönheti, hogy ilyen helyzetbe sodorta magát, ugyanis évek óta egyre erőteljesebben hangoztatja a természetes gyógymódokba vetett hitét, néhány olyan furcsa kijelentéssel megspékelve, mint például ha egy pohár vízhez csúnyán beszélünk, akkor az hamarabb elszíneződik, mint az, amelyik felé szeretetet árasztunk.

Az ügy persze óriási visszhangot kapott a szerb sajtóban és a legfelsőbb kormányzati körökben is. Aleksandar Vučić államfő többször is beszélt már telefonon az elzárt játékossal, s kijelentése szerint Đoković üldöztetés alanyává vált Ausztráliában. A már a Sky hírműsorában is nyilatkozó Ana Brnabić miniszterelnök eközben a két ország nagyköveteivel tartja a kapcsolatot, és az ausztrál beutazási szabályokat nem véleményezve csak azt igyekszik elérni, hogy a teniszező legalább ne a menekültekkel azonos „hostelban”, hanem a stábja által kibérelt, teniszpályával is rendelkező szállodában várhassa ki az ítéletet. A közhangulatot tovább fokozza, hogy mindez a pravoszláv karácsony ideje alatt történik, s még Porfirije pátriárka is áldást küldött a legismertebb szerb felé.

A Đokovićról készült utolsó fénykép a reptéri útlevél-ellenőrzésen (Fotó: Beta/AP)

A Đokovićról készült utolsó fénykép a reptéri útlevél-ellenőrzésen (Fotó: Beta/AP)

Természetesen a szülők sem maradhattak ki az események fő sodrásából, a fia ausztráliai részvétele kapcsán az elmúlt hónapokban többször is megszólaló Srđan Đoković csütörtökön sajtótájékoztatót és tüntetést szervezett Belgrádban, s ezúttal még anyja, Dijana is megszólalt. „Anyaként ez nagyon nehéz, mert nem érdemelt ilyen bánásmódot. Egy kicsi, koszos migránsszállóban erőszakkal tartják fogva. Mindenhol bogarak vannak, az étel szörnyű. Esélyt sem kap, hogy jobb szállodába vagy bérelt házba költözzön. Ez puszta politika, hogy ne lehessen minden idők legjobbja. Azt hiszem, hamarosan mindenki megérti majd, hogy ő egy forradalmár, aki megváltoztatja ezt a világot” – idézi a szerb sajtó.

Nemcsak Belgrádban, hanem Melbourne elővárosában, a carltoni Park Hotel előtt is elszaporodtak a szerb zászlók és a játékos szimpatizánsai, hiába várva, hogy Đoković sziluettje kirajzolódjon az apja által „börtönnek” nevezett szállás valamelyik ablakán.
„Nem tartjuk fogva, hiszen szabadon elhagyhatja az országot, amikor csak szeretné” – vette elő a Kelet-Európában is gyakran hallható cinikus szófordulatot Karen Andrews ausztrál belügyminiszter, aki péntek reggel az ABC-nek nyilatkozva elmondta, nem Đoković ellen szól az intézkedésük, hiszen más teniszezők ellen is folyik hasonló eljárás. Ezt bizonyítva pár órával később elő is állítottak és szintén a Park Hotelbe hurcoltak egy 38 éves cseh játékost, Renata Voráčovát, aki még decemberben lépett be az országba, mindeddig szabadon mozgott, és már játszott is egy melbourne-i páros tornán az Ausztrál Openre való felkészülés jegyében…