2024. március 29., péntek
DAKAR-RALI

Szakaszgyőzelem teveütéssel és nyitott ajtóval

Két nap elteltével a Dakar mezőnye továbbra is Rijádban állomásozik, ahonnan kiindulva két különböző hurkot tettek meg, méghozzá rendhagyó módon: amikor az egyik szakaszon a motorok és a quadok haladtak, akkor az autókat és a kamionokat a másik útvonalra indították el, majd másnap cseréltek. Az erőforrások elosztása azonban nem zajlott le fennakadásmentesen a szervezők részéről, csütörtökön a motoros szakaszt a mezőny felének beérkezése után neutralizálták, mivel túl sok baleset történt ahhoz, hogy mindenkihez oda tudjon érni egy helikopter. Bukott és vállsérülést szenvedett Joan Barreda Bort, aki ennek ellenére célba ért, és másnap is folytatta, ellenben a fejét beütő Skyler Howesszal, a Husquarna legjobbjával, akit kórházba vittek. Danilo Petrucci pedig úgy szerezte első szakaszgyőzelmét, hogy útközben elütött egy tevét. Pénteken eső miatt csonkították meg a szakaszt. Gyenes Emánuel két nehéz szakasz után a 45. (a segítség nélküliek között 5.), Saghmeister Gábor pedig a 117. (26.).

Az autóknál csütörtökön a dél-afrikai Henk Lategan először nyert szakaszt, méghozzá úgy, hogy a táv egy részén nem csukódott a Toyota pilóta felőli ajtaja. Pénteken aztán Orlando Terranova volt a leggyorsabba Prodrive-val, míg Nasszer al-Attijah két óvatosabb nap (7. és 10.) után is közel 50 perces előnyt őriz, és már nem is a pénteken 20 percet vesztő Sébastien Loeb, hanem Jazid al-Radzshi a legközelebbi üldözője. Carlos Sainz mindkét nap sokat állt, és mindkétszer Stéphane Peterhansel sietett a segítségére saját tartalék alkatrészeivel. Ezalatt Giniel de Villierst másodszor büntették egy motoros elütéséért, ezúttal már 5 órás időhozzáadással.

Eredmények, motor, 5. szakasz: 1. Danilo Petrucci (olasz, KTM) 3:23:46, 2. Ross Branch (botswanai, Yamaha) +0:02, 3. José Cornejo (chilei, Honda) +0:05. 6. szakasz: 1. Daniel Sanders (ausztrál, KTM) 51:43, 2. Sam Sunderland (brit, KTM) +2:26, 3. Matthias Walkner (osztrák, KTM) +2:36. Az összetett: 1. Sunderland 19:55:59, 2. Walkner +2:39, 3. Sanders +5:35 perc. Quad, 5. szakasz: Alexandre Giroud (francia) 4:28:09, 2. Kamil Wisniewski (lengyel) +12:41, 3. Pablo Copetti (amerikai) +17:13. 6. szakasz: 1. Alekszandr Makszimov (orosz) 1:10:10, 2. Giroud +0:09, 3. Sebastien Souday (francia) +0:39. Az összetett: 1. Giroud 25:18:29, 2. Copetti +4:52, 3. Makszimov +36:15 perc (mind Yamaha). Autó, 5. szakasz: Henk Lategan (dél-afrikai, Toyota) 3:53:28, 2. Sébastien Loeb (francia, Prodrive) +1:58, 3. Lucio Alvarez (argentin, Toyota) +2:10. 6. szakasz: 1. Orlando Terranova (argentin, Prodrive) 3:06:45, 2. Mattias Ekström (svéd, Audi) +1:06, 3. Jazid al-Radzshi (szaúdi, Toyota) +1:49. Az összetett: 1. Nasszer al-Attijah (katari, Toyota) 20:37:24, 2. Al-Radzshi +48:54, 3. Loeb +50,25 perc. Kamion, 5. szakasz: 1. Andrej Karginov (orosz) 4:03:02, 2. Dmitrij Szotnyikov (orosz) +2:25, 3. Eduard Nyikolajev (orosz) +5:08. 6. szakasz: 1. Karginov 3:16:16, 2. Szotnyikov +0:09, 3. Nyikolajev +0:45. Az összetett: 1. Szotnyikov 22:25:45, 2. Nyikolajev +10:29, 3. Anton Sibalov (orosz) +38:17 perc (mind Kamaz).

A szombati pihenőnap után a mezőny továbbindul Al-Davadimi felé.