2024. március 29., péntek

Szerbiába 92 ezer polgár tért vissza külföldről

Az országba 2020 októbere 2021 októbere között 92.300 állampolgár tért vissza, többségük felsőfokú végzettséggel rendelkezik – írja a 021.rs hírportál.

Aleksandar Jakovljević, a Visszatérő pont elnevezésű szervezet illetékese elmondta, hogy ezek az adatok az ENSZ fejlesztési programja által végzett kutatásokból derültek ki. Szavai szerint a legtöbb visszatért személy 24 és 29 év közötti, akiknek a száma meghaladja a 40 ezret. A legtöbben Németországból, Ausztriából, Svájcból, Nagy-Britanniából tértek vissza, a fő motivációjuk pedig a kedvezőbb lehetőségek és munkakörülmények.

– Az ENSZ fejlesztési programja által kiírásra került egy pályázat, amelyre a Harvardról jelentekezett egy tudományos csapat, akik kifejlesztettek egy módszert, ami lehetővé teszi a külföldön élő állampolgáraink mozgásának mérését, melyhez a Facebook adataikat használták fel. A csapat tagjai követték a Szerbiában született polgárokat és akik legalább hat hétig külföldön tartózkodtak. Ez alapján megállapították, hogy 2020 októbere és 2021 októbere között 92 ezer emberrel kevesebben tartózkodtak külföldön. Ebből azt a következtetést vontuk le, hogy ennyi polgár tért vissza Szerbiába – jelentette ki Jakovljević.

– A Bécsi Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének kutatásából az derül ki, hogy 2015 és 2019 között pozitív arányú volt a felsőfokú végzettséggel rendelkező polgárok visszatérése Szerbiába. Ez először bizonyítja azt, hogy sikerült megváltoztatnunk a kivándorlás folyamatát – mondta Jakovljević.

– A hazatérők között különféle szakemberek találhatóak. A legtöbben kétségkívül az információs technológiai szektorhoz tartoznak, azonban a társadalom tudományok szakemberei, művészek és építészek is találhatóak köztük. Érdekesnek számít, hogy a legtöbb hazatérő polgár 24 és 29 év közötti fiatal – hangsúlyozta ki Jakovljević.