2022. május 16., hétfő

MagyarZó Pistike messéi

Atata a minap akkora sebbel-lobbal jött haza a munkából, hogy majd’ beesett az ajtón.

– Olyan éhes vagyok, mint a farkas! – jelenté be már a zelőszobából, miközben lerúgá a cipőt és leveté a kabátot.

– Tämän jókor érkezel, Tegyula – üdvözlé az öreglány –, épp odatettem melegedni a szármát.

– Szármát?! – hüledeze a fater. – Hát abból még van, Tematild?!

– Már hogyne lenne? – ütköze meg a kérdésen amama. – Azt hittem, szereted a szármát!

– Szeretni szeretem – sóhajta az öreg –, de nem csak a szármát szeretem! Az idén még nálunk semmi más nem volt.

– Tudtommal se Pisti, se én nem tiltottuk meg, hogy feltedd a kötényt, és rittyents nekünk egy háromfogásos díszebédet – jegyzé meg az illatozó töltött káposztát kavargatva a muter.

– Na jó – nyugoda bele a napi menübe atata –, de azért remélem, hogy nincs még néhány lábassal lefagyasztva belőle a mélyhűtőben.

Az öreglány nem reagált a fater megjegyzésére, de amikor vacsora után átugrottak hozzánk a Zacsekpetiék, odahajolt a Zacseknéhez, és mintha bizalmasan tenné, ám úgy, hogy a többiek is hallják, megkérdezte:

– Zomzédasszony, tudja-e maga mi az, ami nem jó akkor sem, ha túl kicsi, meg akkor sem, ha túl nagy, akkor sem, ha puha, de akkor sem, ha túlságosan kemény?

– Hogyne tudnám! – mosolyoda el a Zacsekné, lopva a férfiakra pillantván. – A káposztalevél a szármabundához!

– Nahát, zomzéd – jegyzé meg az öregnek a Zacsek –, irtó zerencsés krapekok lehetünk, hogy ilyen tréfáskedvű fehérnépekkel áldott meg bennünket a sors.

– Inkább a viccelődését hallgatom, mint a beszámolóit a stresszfenyegetettségről – nyugtáza atata.

– Csak, hogy tudd, Tegyula – durciza amama –, ezentúl nem kell hallgatnod a stresszbeszámolóimat, mert elfogadtam a zegyik magazin tanácsát, és naplóvezetéssel oldom majd a belső feszültséget!

– Erről messéltem neked – mondá a férjének a Zacsekné. – Ha úgy érzed, hogy elhavaznak a gondok és nő az elégedetlenséged, vezess naplót! Írd ki magadból a problémáidat, csalódásaidat és félelmeidet! Ez a technika állítólag segít. Magának, zomzédasszony bevált?

– Még csak most kezdtem bele – árula el a muter –, ugyanis azt az újévi fogadalmat tettem, hogy ezentúl naplót fogok vezetni.

– Jaj, de jó! – lelkesede a Zacsekné. – Ez annyira izgi!

– Erről jut eszembe egy találós kérdés! – mondá a Zacsek. – Tudja, zomzéd, mi a különbség az izgalom meg a stressz között?

– Na mi? – kíváncsiskoda a fater.

– Izgalom az, amikor a feleséged terhes, stressz meg az, amikor a titkárnőd – süté el a poént a Zacsek, mire mindkét atyafi felkacaga.

– Én nem csak a negatív dolgokról akarok írni – magyaráza naplóírási koncepcióját az öreglány, fittyet hányva a nevető férfiakra –, hanem a céljaim, az ötleteim, a hálám, a kedvenc idézeteim és a jelentős történéseket is szeretném lejegyezni.

– Hallod, anyjuk – figyelmezteté a nejét a Zacsek –, mostantól vigyázz hogyan viselkedel, mindig moderáld magad, sose tudni, mikor kerülsz bele a zomzédasszony nagykönyvébe!

– De hát, zomzéd, ez egy napló – tiltakoza amama –, mégpedig terápia jellegű, nem a nagyközönségnek szánom!

– Eleinte minden firkász ezt mondja – legyinte a Zacsek –, aztán meg valamelyik kirakatban mégiscsak feltűnik a zasztalfióknak írt intim szöveggyűjtemény.

– Bárhogyan is legyen, uopste nem rossz ötlet – ismere el az öreg –, mindenesetre olcsóbb, mint a pszichológus!

– Jaj, zomzéd – méltatlankoda a Zacsekné –, maguknak férfiaknak folyton csak a költségmegtakarításon jár az eszük!

MagyarZó Pistike

– Attól tartok, drágám, hogy ezentúl a drágalátos hölgyek is kénytelenek lesznek kissé körültekintőbben költekezni – mondá a Zacsek –, a zakemberek ugyanis nem sok jóval kecsegtetnek a zidei évet illetően: élelmiszerdrágulás, infláció, a vírust meg úgy látszik uopste nem hatja meg, hogy mi káo piszokul harcolunk ellene.

– Ha úgy tartja a kedve, mutálódik egyet – jegyzé meg a muter –, más dolga úgysincs.

– A héten ismét támadásba lendült – közlé a Zacsek.

– Így is fogalmazhatunk – bólogata atata. – Meg úgy is, hogy a bulizás benyújtotta a zámlát.

– Legalább ebben az ünnepi időszakban hagyjuk a járványhelyzetet, meg azt a fránya politikát! – ácsingóza a Zacsekné.

– Hagynánk mi, zomzédasszony, csak a politika nem hagy bennünket – okoskoda a fater. – Az árak alakulása, a pénz értéke, az adózás, és megannyi, az életminőségünket befolyásoló tényező egy sor politikai döntés következménye.

– A zidén neked is lesz alkalmad politizálni, szívem – nézé a feleségére a Zacsek –, több alkalommal kell majd a szavazóurnához járulnunk, legkorábban már a jövő vasárnap.

– Ezúttal csak arról kell majd döntenünk, hogy támogatjuk-e vagy sem az alkotmány módosítását – ismerteté az öreg.

– Hogy egészen őszinte legyek – vallá be amama –, én pojmá némám, hogy mi minden változik a zalaptörvényben. Pedig többé-kevésbé rendszeresen kísérem a híreket. Mintha ezzel a témával annyira a zilletékesek sem foglalkoztak volna!

– Mi tagadás, jobban szeretnek a különféle támogatásokról értekezni – csóvála a fejét a Zacsek –, az első újszülött után immár egy vagyont fizetnek. Emellett újabb segélyt kapnak hamarosan a nyugdíjasok, és első ízben a fiatalok is.

– Amelyeket a zakértők szerint állítólag kölcsönből fedeznek – jegyzé meg atata.

– Kölcsönből, melyet majd a mi pénzünkből adnak vissza kamattal együtt – fűzé hozzá az öreglány.

– Ki van ez találva rendesen – nyugtáza a Zacsek.

– Furcsa, hogy az olyan kiskamaszokra, mint a Pisti meg a Peti, nem gondoltak támogatási téren – töprenge a Zacsekné. – Őket is megviselte a járványidőszak, a sok online oktatás, meg facebookozás a tanító nénivel. Korábban a tévé a kikapcsolódást jelentette a számunkra, most meg a számtant tanulták a képernyőről! Megérdemelnének némi fájdalomdíjat.

– Na azért nem kell őket annyira sajnálni – így a fater –, legalább végre valami értelmeset is néztek a tévében. – Majd amama felé fordulva, megkérdé: – Most meg miért nézel ilyen zigorúan, Tematild, mint a vegetáriánus a rántott húst?!

– Hát te annak idején ugyan miket néztél a tévében, Tegyula? – kérdé az öregtől a muter.

– Én?! Csupa igényes műsort, Tematild – válaszola atata. – Egyszer hittan után meg is kérdezte tőlem a pap: „Szoktál csúnyákat nézni?” Mire azt válaszoltam neki: „Nem, tisztelendő atyám, én csak a szépeket nézem!”

– Hallja, zomzéd, annyira nem is volt maga hüjegyerek – kuncoga a Zacsek.

– Fontosak a gyerekkori zép emlékek – jegyzé meg némi malíciával az öreglány.

– Ha visszagondolok, az én legszebb gyerekkori emlékem az, hogy sosem fájt a hátam – mondá a Zacsekné –, most meg néha úgy beáll, hogy alig tudok megmozdulni.

– Mindenkinek megvan a saját gondja-baja – gondola bele a Zacsek. – A napokban összefutottam a bót előtt Dógos Móriccal. Kérdem tőle, hogy ityeg, mire ő rávágja, rosszul, nagyon rosszul. Megtorpanok, valami gond van, kérdem tőle. Gond van bizony, válaszolja. Elrendelték, hogy a gyár melletti italbolt újévtől csak a munkaidő kezdete után árulhat szeszt. Eddig csak piásan mentem reggel a munkába, most meg még el is fogok késni!

 

Pistike, szármát faló és szépeket néző kiskamasz