2022. május 22., vasárnap

Emberek, robotok, kincsek

Idén is izgalmas a tél a szabadkai VM4K-ban

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ téli táboraira idén is villámgyorsan beteltek a helyek. Kedden két tábor is elkezdődött, egyik a kamasztábor, amely az önkifejezést segíti elő, a másik pedig az informatikai tábor. Ahogyan azt Szalai Andrea szakmai referenstől megtudhattuk, a kamasztábor középpontjában a kreatív írás áll, de más önkifejező módszereket is bemutat a fiataloknak:

– Ez tulajdonképpen egy önismereti, önkifejezést elősegítő, önfejlesztő kreatívírás-tábor, amelyet a 13–18 éveseknek hirdettünk meg. Igyekezetünk olyan témákkal előállni, amelyek hozzásegíthetik a fiatalokat a kibontakozáshoz, hogy felszabadultabbak legyenek, nagyobb önbizalommal mutassák ki az érzelmeiket, a gondolataikat és kommunikáljanak a külvilággal. Az önkifejezést a résztvevők több perspektívából vizsgálják, egyebek közt a drámapedagógia, a színpadi improvizáció, a fotózás, a filmezés és a slam poetry oldaláról. Ebben a foglalkozásvezetők állnak a segítségükre, Hajvert Ákos versmondó, Molnár Edvárd fotós, Miroslav Jovančić képzőművész, K. Kovács Ákos operatőr, Virág György színművész az improvizációkba vezeti be őket, Tékiss Tamás a slam poetry világába, a magyar nyelv szépségeire Patyerek Réka és Arnold Ildikó tanárnők világítanak rá, és mivel ez a tábor egyfajta művészetterápia, önismereti tréning is, két fiatal pszichológus, Klinovszky Andrea és Njers Sanela is foglalkozik a résztvevőkkel. Mindez a két táborvezető, Móger Tímea és Antalovics Péter irodalomárok irányításával, a kreatív íráson keresztül történik, megközelítőleg egy-két hónap múlva pedig a fiatalok a tábori tapasztalataik és élményeik alapján alkotásokat készítenek, amelyekhez megjelenési felületet tudunk biztosítani – mondta a lapunknak Szalai Andrea.

Az informatikai táborba idén is sokan jelentkeztek (Fotó: VM4K)

Kedden kezdődött az informatikai tábor is, amelyet ezúttal is Vörös Csaba informatikatanár vezet. A tábort Kosányi Tamás szakmai referens mutatta be:

– Két tábort indítottunk, az egyik a kisebbekhez, a 8–11 évesekhez szól RoboTábor a VM4K-ban címmel, a másik pedig a 12–14 éveseket célozza meg, ennek a címe Maqueen mikrobotika, azaz Robotok életre fel! Ahogyan a címek is sejtetik, a gyerekek ezúttal a robotikával foglalkoznak. A kisebbek megismerik a robotok működését és abba is betekintést nyerhetnek, hogyan lehet megtanítani egy robotot arra, hogy egyszerűbb tevékenységeket végezzen el, azaz, hogyan lehet parancsolni egy gépnek. A nagyobbaké is nagyjából erre irányul, egy némileg magasabb szinten, a saját korcsoportjukhoz kialakított ütemmel és tantervvel. Itt már szó van egyebek közt a robotok felépítéséről is, az irányításukkal pedig bővebben foglalkoznak. A VM4K táboraira óriási az érdeklődés és a meghirdetés utáni néhány órákban már be is telnek a helyek. Ezt tapasztaltuk a robotábor esetében is, ezért a kisebbeknek rögtön nyitottunk még egy csoportot. Az informatikateremben tizenhat számítógép áll a rendelkezésünkre, ennyien lehetnek egy csoportban – hallottuk Kosányi Tamástól.

Sokrétű foglalkozás folyik a kamasztáborban (Fotó: VM4K)

Mind az informatikai-, mind a kamasztábor is szombaton ér véget, hétfőn pedig kezdődik az Időutazó gyermektábor, amelyről bővebben Szakács Tamástól, a VM4K munkatársától értesülhettünk:

– Ezt a tábort a 6–10 éveseknek hirdettük meg. A gyerekek egy képzeletbeli időgéppel utaznak különböző korokba, megismerhetik a kor jellegzetességeit, a korabeli emberek életét, és egy kincskereső játékon is részt vehetnek, amely során a tudásukat mélyíthetik el különféle interaktív feladatok megoldásával. A tábor idején betekintést nyernek a maja, az ókori egyiptomi és római civilizációba, a gladiátorok világába, megismerkednek a vadnyugattal és a jelenből a jövőbe is kitekintenek, a számítógépekkel, a robotokkal is foglalkoznak. A tábor célja, hogy mindez interaktív, játékos módon történjen és több oldalról közelítsék meg a korokat, beleértve a mozgást és a kézművességet is. Az előadók egyebek közt Baráth Gábor Gergely, Agyánszki Máté, Farkas Zsuzsanna, Kávai Szabolcs történészek, Király Attila íjász, Vörös Csaba informatikatanár, Kiss Natália képzőművész, Ökrös Csilla ékszerkészítő, Kosányi Debóra grafikustervező lesznek, a mozgást illetően pedig Sőreg Anitát és az Active Kids tagjait is várjuk. A tábort úgymond átszövi a kincskeresés, ez mindennap jelen lesz, és ebben Vörös Imelda kalauzolja a résztvevőket – hallottuk Szakács Tamástól.