2024. április 19., péntek

Belgium akár napi 125 ezer fertőzésre számít január közepéig

Belgium arra számít, hogy január közepén elérheti a koronavírus-fertőzés jelenlegi, ötödik belgiumi hullámának csúcsát, amely a becslések szerint napi legkevesebb 30, de akár 125 ezer fertőzést jelenthet – közölte Steven Van Gucht virológus csütörtökön.

A La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap beszámolója szerint Steven Van Gucht a koronavírus-járvány visszaszorításáért felelős kormányzati bizottság ülését követően közölte: a tendencia azt mutatja, hogy a fertőzések száma minden korcsoportban növekedik.

Az elmúlt napokban nem csak a fiatalok körében, hanem az idősotthonokban is egyre több a fertőzött. A járványügyi mutatók rendkívüli emelkedéséért a koronavírus omikron változata felelős – mondta.

Alexander De Croo belga miniszterelnök csütörtökön sajtótájékoztatón közölte, hogy az egyre súlyosbodó járványügyi helyzetre tekintettel a belga kormány fenntartja a jelenleg érvényben lévő intézkedéseket. Ezek között kiemelte a legalább heti négy munkanapon kötelező távmunkára vonatkozó rendkívüli szabályozást.

Tilos továbbá minden olyan munkahelyi esemény megtartása, amely fizikai jelenlétet igényel beltéren és kültéren egyaránt – tette hozzá.

A kormányfő emlékeztetett: a beoltottaknak az emlékeztető, illetve a második adag oltás utáni öt hónapban nem kell karanténba vonulniuk még akkor sem, ha koronavírussal bizonyítottan fertőzött emberekkel érintkeztek. Azt javasolta, hogy ilyen esetben az érintettek legalább tíz napig ne menjenek étterembe vagy kávéházba, dolgozzanak távmunkában, és ne találkozzanak idősekkel.

De Croo végezetül az oltás felvételére szólított fel és hangsúlyozta: a koronavírus elleni oltottság jelentősen csökkenti a megbetegedés veszélyét.